Halász Péter az Operaház megbízott főzeneigazgatója

Halász Péter karmester váltja Héja Domonkost az Operaház megbízott főzeneigazgatói székében. A főzeneigazgatói posztra hamarosan pályázatot írnak ki.
"A Magyar Állami Operaház - kétéves szerződésének 2013. augusztus 22-én történő lejártával - újabb, immár öt évadra szóló szerződést kíván kötni Héja Domonkos Liszt-díjas karmesterrel. Az intézmény elképzelései szerint az eddigi megbízott főzeneigazgató a jövőben első vendégkarmesterként tűnik majd fel rendszeresen operaprodukciók élén, illetve minden évben dirigál egy-egy bemutatót is: 2013. november 9-én az ő vezényletével nyithat ki immár folyamatos működésre az Erkel Színház Bartók A kékszakállú herceg vára és Vajda János Mario és a varázsló című operáival" - írta az Operaház csütörtöki  közleményében.

"Héja Domonkos június eleje óta a társulattal Japánban és Kínában turnézik, következő operaházi munkája Kodály Zoltán Háry János című daljátékának lemezfelvétele lesz az Operaház együtteseinek és szólistáinak előadásában, a lemez az intézmény CD-sorozatában jelenik meg. A CD-felvétel munkálatai néhány hét múlva kezdődnek el" - szól a közlemény.

"Mivel az intézmény vezetőjének a főzeneigazgató jogfolytonos működéséről gondoskodnia kell, Ókovács Szilveszter főigazgató felkérte Halász Péter karmestert, hogy augusztus 23-tól szintén megbízottként lássa el az Operaházban a főzeneigazgatói teendőket - fenntartói, azaz minisztériumi jóváhagyással. Halász Péter vállalta a feladatot, szerződése a hamarosan kiírandó, sikeres főzeneigazgatói pályázat lefolytatása nyomán kinevezésre kerülő új főzeneigazgató belépéséig szól.

A művész, aki a pályázat során a pozíciót elnyeri, 2018. augusztus 22-ig érvényes, 4 évre szóló megbízatást kap, tehát szerződésének lejárta továbbra is szinkronban lesz a most hivatalban lévő, 5 évre kinevezett főigazgató és vezetőtársai megbízatásának végdátumával" - hangsúlyozza az Operaház.

A dalszínház közölte: "Héja Domonkos márciusban benyújtott pályamunkájában összegezte az elvégzett munkát és felvázolt egy lehetséges stratégiát. A pályázat benyújtása óta fél év telt el, azóta formálódik a döntés, amely kerek két évet zár le, és amellyel a Magyar Állami Operaház modernizációjának utolsó szervezeti lépéseihez érkezik el".

"Az Operaház vezetői struktúrájának átalakítása egyben alkalmazkodás a mintegy 80-90 százalékkal nagyobb feladathoz is, amelyet az Erkel Színház újranyitása és üzemeltetése jelent, és ez az intézményben 2011 őszén elindított racionalizálás utolsó fázisa. A Héja Domonkos megbízott főzeneigazgató által 2011-ben, a kétéves időtartamra tett vállalások teljesültek, elismerést érdemelnek a dalszínház működésének modernizálása során megtett lépések, az Erkel- és a Richard Strauss-kultusz vállalt felíveltetése" - fogalmaz az Operaház közleménye.

2011 májusa óta Halász Péter az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere, 2013 januárjától helyettes főzeneigazgatója, Aachenben eddig Rossini Hamupipőke, Poulenc Az emberi hang, Monteverdi Tancréd és Clorinda párviadala, J. Strauss A denevér, Verdi Az álarcosbál, Salvatore Sciarrino 2011-ben komponált, Superflumina és Händel Ariodante című operáinak premierjét dirigálta. Repertoárelőadásként több mint 20 operaprodukciót vezényelt: egyebek mellett Puccini Pillangókisasszonyának, Mozart Figaro házasságának és Wagner Trisztán és Izoldájának sorozatait Aachenben, továbbá Bizet Carmenjét, Humperdinck Jancsi és Juliskáját és Verdi Simon Boccanegráját.

Halász Péter a Magyar Állami Operaházban 2010-ben debütált, Rossini A sevillai borbély című operáját dirigálta, és azóta rendszeresen vendégeskedik a színházban. Több más produkció mellett nevéhez fűződik a 2012/13-as évadban a Solti György 100. születésnapja alkalmából rendezett gálaelőadás (Mozart: Figaro házassága), és az elmúlt évad egyik Turandot-sorozata is Budapesten.

Halász Péter Budapesten született 1976-ban. A szülővárosában folytatott zongora és zeneszerzői tanulmányok, és a Solti Györggyel történt személyes találkozást követően a bécsi Zeneakadémián tanult vezénylést, Leopold Hager osztályában, aki egyik legígéretesebb tanítványának tartotta. Részt vett Bernard Haitink mesterkurzusain. Sokat tanult Fischer Ádámtól is, akinek a kismartoni (eisenstadti) Haydn Fesztiválon volt az asszisztense. "Kiváló szakember és remek zenész" - mondta róla Fischer Ádám.

Halász Péter vendégként vezényelte már többek között a bécsi Rádiózenenekart és a Nordwestdeutsche Philharmonie-t is.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan