A katonazenétől a Carmina Buranáig

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar az elmúlt évben hagyományteremtő kezdeményezésként indította el a PARTI-TÚRA – Szolnoki Szimfonikus Nyár elnevezésű fesztivált, amely óriási közönségsikert aratott a szolnoki és vidéki látogatók körében egyaránt. 
A koncertsorozat augusztus 3-án veszi kezdetét és a grandiózus, sokakat vonzó Regionális Katonazenekari Fesztivállal 30-án int búcsút a nyárnak. A nézők ez alkalommal öt estén át élvezhetik a nyáresti muzsika örömeit, és kétségkívül rendkívül gazdag palettáról válogathatnak, hiszen a filmzene, a forró latin dallamok és Orff Carmina Buranaja között megbújik a könnyedebb retro műfaj is – mindez szimfonikus zenekari hangzásban.

A fesztivál első programjaként augusztus 3-án este a Cinemagic válogatás várja a közönséget, mely alkalommal közismert filmek népszerű zenéiből kapnak ízelítőt a fesztivál-látogatók. A zene ezúttal vizuális élménnyel is párosul majd, hiszen a produkció alatt óriás LED-falon filmrészleteket is láthatnak a nézők. Augusztus 10-én hamisítatlan latin hangulat lesz úrrá a Tisza partján. A zenekaron kívül kiváló táncosok is gondoskodnak arról, hogy röpke kétórányi időre – legalább gondolatban – ellátogathasson a közönség Spanyolországba, vagy a napsütötte Kubába. A következő hétvége – augusztus 16 – a nosztalgia jegyében zajlik. Az est folyamán népszerű operettek, musical részletek, slágerek csendülnek fel a Szolnoki Szigligeti Színház énekesei, színművészei előadásában zenekari kísérettel, a tehetséges, fiatal karmester, Hámori Máté vezényletével.

Augusztus 24-én a Carmina Burana fogja bezengeni a teret, felidézve kicsit a Sportcsarnokban rendezett újévi koncertet. Orff műve a tavasz, a bor, a szerelem himnuszaként vált az európai zeneirodalom talán egyik legnépszerűbb darabjává.

Az est karmestere Izaki Maszahiro. A nyáresti parti-túra záró akkordjaként augusztus 30-án a Regionális Katonazenekari Fesztivál részesei lehetnek a koncertlátogatók. Ezúttal három karmester kezében lesz a pálca. Izaki Maszahiro, Válóczy Gyula és Molnár János fogja dirigálni a közel 200 fős zenekart.
 

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan