Felavatták Cseh Tamás szobrát

Cseh Tamás énekes, dalszerző bronzszobrát avatták fel péntek délután a budapesti Gellért téren. Majoros István szobrászművész egészalakos alkotása a zenészt gitárral a kezében ábrázolja.
A szoboravatón jelen voltak Cseh Tamás családtagjai, barátai, alkotótársai, tisztelői, köztük Bereményi Géza író, Újlaki Dénes színész, Kálomista Gábor producer, Bérczes László rendező és Földes László Hobo is. Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes a dalszerző fontos, nemzedékeket összekötő műveiről emlékezett meg, valamint hangsúlyozta, hogy Cseh Tamás emléke tovább él dalaiban.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere arról szólt, hogy a szobor a tisztelet és az emlékezés helye is egyben. "Olyan ember előtt tisztelgünk ezzel a szoborral, aki egész lényével egy elnyomó rendszer ellen lépett fel úgy, hogy hangja hiteles és érthető volt" - fogalmazott a polgármester. Kiemelte: sokszor azok is tapsoltak neki, akiknek világát nevetségessé tette. Cseh Tamás dalait számos énekes, zenész, színész énekli, dolgozza fel újra és újra - tette hozzá a polgármester.

Simicskó István, a kerület országgyűlési képviselője, sportért, ifjúságért felelős államtitkár az életút példaértékét hangsúlyozta, a 2009-ben elhunyt énekest "lelki közösségünk halhatatlan tagjának" nevezte.

A szobrot, amelyet az énekes, dalszerző egykori lakhelyétől nem messze állítottak, a főpolgármester-helyettes Hoffmann Tamással és Simicskó Istvánnal közösen leplezte le, majd Cseh Tamás egykori zenésztársai, Novák János és Másik János adták elő a Levél nővéremnek című lemez egyik dalát, melyhez Bereményi Géza új szöveget írt Szevasz, Tamás címmel.

A szoboravató után a Próféta Galériában kiállítás nyílt a Cseh Tamásról készült koncertfotókból, az Újbudai Kulturális Intézet Szalonjában pedig az alkotó grafikáit állították ki.

Majoros István az MTI-nek elmondta: Cseh Tamást fiatal, pályakezdő énekesként, hosszú kabátban ábrázolta, hiszen a kabátmotívum gyakran megjelent a dalokban is. A talapzaton a Nincsen más című dal néhány sora olvasható. Elmondta, hogy eredeti tervei szerint Cseh Tamást bakonyi indiánként ábrázolta volna, ettől azonban a barátok és a család kérésére elállt. Hozzátette: ez a szobor is készen van, reméli, lesz alkalma bemutatni valahol.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan