Szakít a Disney és Bruckheimer

Huszonöt sikeres év után szakít egymással a Disney és Jerry Bruckheimer, miután a páros legújabb közös munkája, a Magányos lovas című western jelentős veszteséggel nyitott a mozikban.
A világ elsőszámú médiabirodalmának számító Disney - amely csütörtkön jelentette be döntését - és a producer Bruckheimer az elmúlt évtizedek alatt összesen 27 filmen dolgozott együtt, köztük olyan kasszasikereken is, mint A Karib-tenger kalózai, az Armageddon, a Pearl Harbor - Égi háború vagy a Nemzet aranya.

A filmek közül a Bruckheimer produceri közreműködésével és Johnny Depp főszereplésével készült A Karib-tenger kalózai című kalandfilm-sorozat eddigi négy része 3,7 milliárd dollárt termelt.

A páros július óta mozikban futó legújabb produkciója, a Magányos lovas ugyanakkor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Disney mintegy 190 millió dolláros veszteségre számít.

A két fél megállapodott, hogy befejezik a jelenleg még futó közös filmek - köztük A Karib-tenger kalózai és a Nemzet aranya folytatásának - munkálatait. Szerződésüket - amely előjogot biztosít a médiacégnek Bruckheimer filmötleteire - azonban nem újítják meg.

A kalózsorozat legújabb, ötödik részének eredetileg 2015 nyarára tervezett bemutatóját legalább egy évvel későbbre halasztották, a produkció költségvetését pedig jelentősen szűkítik.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan