Csütörtökön dönthetnek a színházigazgatókról

Csütörtökön dönthet zárt ülésen a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetői posztjainak betöltéséről.
A Fővárosi Önkormányzat korábbi közlése szerint a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére a benyújtási határidőig, augusztus 26-ig 2 pályázat, a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyére 4 pályázat érkezett. A 2014. február 1-jétől öt évre szóló munkakörök betöltéséről a szakmai bizottságok véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés dönt.

Több sajtóorgánum értesülése szerint a Vígszínház vezetésére pályázó Eszenyi Enikő és Balázs Péter egyaránt három szavazatot kapott a bíráló szakmai testülettől, amely szeptember 5-én hallgatta meg a jelölteket. A Vígszínház jelenlegi igazgatója, Eszenyi Enikő a három támogató voks mellett két nem szavazatot is kapott, míg Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház direktora esetében ketten tartózkodtak. A Budapesti Operettszínház vezetésére pályázó négy jelölt közül a jelenlegi direktor, Kerényi Miklós Gábor kapta a legtöbb szavazatot. Mellette Bozsó József színész, kulturális menedzser; Nagy Viktor rendező és Tokody Ilona operaénekes adott be pályázatot a zenés színház vezetésére.

A Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére július 26-án írta ki a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár. Az előadóművészeti törvény értelmében fél évvel a jelenlegi vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásokra pályázatot kiírni.

A Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő megbízása 2014. január 31-én jár le. A kormany.hu honlapon közzétett kiírás szerint az új vezető feladatai között lesz a színház művészeti, gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása. A pályázat feltételei között van évente legalább 300 előadás megtartása, saját társulattal legalább évi két bemutató létrehozása. A megtartott előadások legalább 75 százalékának a színház saját produkciójának kell lennie, és - valamennyi játszóhelyet figyelembe véve - átlagosan legalább 70 százalékos látogatottsággal kell működnie.

A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor megbízása szintén 2014. január 31-én jár le. A kormany.hu honlapon megjelent kiírás szerint a posztra pályázónak a nemzeti minősítés megtartása érdekében évente legalább 450 előadás megtartásáról kell gondoskodnia 300 ezres fizető néző elérése mellett. A klasszikus nemzeti operettrepertoár rendszeres bemutatásával párhuzamosan a kortárs magyar zeneirodalom fejlesztését is elő kell mozdítania.

A pályázati feltételek között szerepel, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű és saját vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban. Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie.

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan