Európa Kiadó: dupla koncert és új lemez

A legutóbbi után húsz évvel, a tervezett dátumhoz képest három hónappal később elkészült az Európa Kiadó új stúdióalbuma.
Az underground csapat dupla koncerten, pénteken és szombaton mutatja be az Annak is kell című lemezt a fővárosi A38 hajón. A rövidebb-hosszabb szünetekkel 1981 óta létező Európa Kiadónak legutóbb 2005-ben jelent meg anyaga, éppen az A38-on az egy ével korábbi magyar EU-csatlakozáskor adott koncert DVD-n.

Az Európa Kiadó a feloszlott URH három tagjából, Menyhárt Jenőből, Kiss Lászlóból és Salamon Andrásból alakult 1981-ben, majd két év múlva leállt, és újabb két év szünet után folytatta. Sok tagcserén ment át, játszott itt két kultikus, azóta elhunyt gitáros, Dénes József (Dönci) és Gasner János is. Erőteljes zenéjük, szókimondó szövegeik, albumaik - elsősorban a Popzene (1987) és a Szavazz rám (1989) -, valamint koncertjeik óriási hatással voltak a nyolcvanas-kilencvenes évek magyarországi zenekaraira. Dalaik ma már rockzenei klasszikusok, köztük a Küldj egy jelet, az Igazi hős, a Popzene, a Szabadíts meg vagy a Romolj meg.

A friss, Annak is kell című CD-n hat új dal és a Három Judit négy Zsuzsa című klasszikus szám aktuális feldolgozása hallható. (Az anyag megjelenését már júniusra tervezték, azóta csúszott a dolog.) Idén a felállásában is megújult zenekar több mint húsz év után jelentkezett olyan kiadvánnyal, amelyen új szerzemények is szerepelnek - közölték a szervezők az MTI-vel. A felvételen az előző felállásból már nem játszott az Ausztráliában élő basszusgitáros, Kiss László, valamint a billentyűs Varga Orsolya.

Az együttes ősszel országos turnéra indul, melynek első állomása egyetlen budapesti helyszínként az A38 hajó. Itt lehet majd először megvásárolni az új CD-t is, amelyet mindkét koncert látogatói kedvezményesen, féláron vehetnek meg a hajón.

Menyhárt Jenő zenekarvezető korábban az MTI-nek elmondta: az Európa Kiadó működtetését, intenzitását továbbra is úgy szeretné fenntartani, hogy időnként eltávolodik tőle, emellett más tervek is vannak a fejében, a szünetek pedig feltöltik az újabb "kiadós" időszakra.

A zenekar jelenlegi felállása: Menyhárt Jenő (ének, gitár), Kirschner Péter (gitár), Másik János (billentyűsök), Darvas Benedek (billentyűsök, hegedű, trombita), Gyenge Lajos (dob), Fülöp Bence (basszusgitár).

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan