Eros Ramazzotti olasz énekes 50 éves

Október 28-án ünnepli ötvenedik születésnapját Eros Ramazzotti, a legsikeresebb olasz popzenész, aki úgy adott el albumaiból 55 millió példányt, hogy anyanyelvén énekel, nem váltott a popzenében egyeduralkodó angolra.
Rómában született Eros Luciano Walter Ramazzotti néven. Apja egykor énekesi karrierről álmodó szobafestő volt, aki rendszeresen járt fiával szereplőválogatásokra a közeli filmstúdióba, remélve, hogy az bekerül a showbiznisz világába. Eros már hétévesen gitározott, szeretett énekelni, focizni talán még jobban, így gyakran járt az iskola mellé, amit bizonyítványa bánt.

A római zeneakadémiára felvételizett, de a szigorú követelményeinek nem felelt meg, jobb híján ő is szobafestőnek állt. Apja nem adta fel, hogy híres embert faragjon belőle, ezért sorra nevezte be a zenei versenyekre, és Eros 1981-ben egy tehetségkutató fesztiválról lemezszerződéssel tért haza.

Milánóba költözött, ahol a zeneszerző Renato Brioschi és a szövegíró Alberto Salerno vette szárnyai alá, első kislemeze 1982-ben jelent meg Ad un amico címmel. Két évvel később a híres San Remó-i fesztiválon megnyerte az új felfedezettek versenyét, ezzel el is indult karrierje. Megjelent első nagylemeze, borítóján a védjegyévé vált jellegzetes aláírással, 1996-ban pedig már a San Remó-i fesztivál fő versenyén diadalmaskodott Adesso tu című dalával, ezt mintegy egyéves koncertkörút követte. 1987-ben Patsy Kensit angol színész- és énekesnővel adott elő egy duettet, amelyért különösen Svájcban, Németországban és Spanyolországban zárta szívébe a közönség.

Eros 1990-ben vált valódi sztárrá, Velencében már kétszáz, a világ minden tájáról érkezett újságíró volt kíváncsi In ogni senso című nagylemezének bemutatójára. A korong, amelyről a Se bastasse una canzone lett a nagy sláger, Németországban a lista második helyéig jutott, és felfigyeltek rá Amerikában is. Ramazzotti első olasz művészként léphetett fel a New York-i Radio City Music Hallban, méghozzá telt ház előtt - számára kiábrándító módon azonban a jegyeket főként Amerikában élő olaszok vásárolták fel. 1991-ben koncertlemeze jelent meg, a két évvel későbbi Tutte storie című album négymillió példányban kelt el, nagyobb része Olaszország határain kívül.

1994-ben az amerikai filmcsillag Marisa Tomei és Robert Downey Jr. főszereplésével készült Csak veled című filmben Eros két betétdalt is énekelt, a következő évben 31 millió dolláros lemezszerződést köthetett a BMG kiadóval, olasz zenészt addig még nem ért ekkora szerencse. Az 1996-ban megjelent Dove c'é Musica című albumának már a producere is ő volt, ugyanebben az évben olyan előadók mellett lépett fel, mint Rod Stewart, Elton John és Joe Cocker. Az 1997-es Eros című albumán Andrea Bocellivel és Tina Turnerrel énekelt, az amerikai "rocknagyival" előadott Cose della vita című duett világsiker lett.

Az olasz énekes 2000-ben adta ki Stilelibero című albumát, ennek spanyol változata a Billboard latin albumainak listáján a hatodik helyig tornászta fel magát. A 2003-as 9 című lemeze tizenöt hétig vezette Itáliában az eladási listákat és 95 hétig sikerült a top 100-ban maradnia, a 2005-ben születésnapján piacra került Calma apparente című album Európában egy hónap leforgása alatt lett platinalemez. 2009-ben látott napvilágot az Ali e radici, tavaly a Noi című korong, amelyet Eros idén világkörüli turnéval népszerűsít. A koncertkörút során Magyarországon is fellépett, hazai rajongói ezt megelőzően 2009-ben láthatták magyar színpadon.

Énekelt többek között Cher, Anastacia, Luciano Pavarotti, Laura Pausini, Nicole Scherzinger és Ricky Martin oldalán is. Sikerének titkáról ezt nyilatkozta: "Amikor fiatal voltam, apám azt mondta, híres leszek. Nem hittem el, de igaza lett. Ha valaki jól csinál valamit, akkor az azt jelenti, hogy van benne valahol valami, amire oda kell figyelni. Én énekelni tudok a legjobban".

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan