Az Erkel újra a miénk

Minifesztivállal ünnepli az Erkel Színház a felújítás utáni teljes megnyitását.
Névadója születésének évfordulóján, november 7-én teljes pompájában nyitja újra kapuit az Erkel Színház a II. János Pál pápa téren. A felújítás második szakaszában már előadásokat is tartottak a teátrumban, de mostanra élvezheti a közönség és a házban fellépő minden művész teljes körűen a felújítás előnyeit. A magyar opera napjává avanzsált napon kezdődik az a négynapos programsorozat, melybe nemcsak opera, hanem balett és könnyűzene is fért annak érdekében, hogy az események kijelöljék azt az irányt, amelyen a megújuló Erkel halad majd. A mindenki által elérhető opera és balett, valamint a patinás falak közé érkező könnyedebb műfaj tartozik a színház új arculatához.

A megújuló Erkel célja a felsoroltak mellett az is, hogy a fiatalokat megszólítsa: ez két pályázatban is megmutatkozik. Egyrészt a Háry János két dalához várnak klipeket, másrészt pedig a homlokzat festésére, grafikai megoldásainak kialakítására várják tőlük az ötleteket.

Munkálatok
1,7 milliárd forintból újult meg az Erkel Színház épülete.



Az Erkel-Feszten a hat bezárva töltött év után újra életre kelő házban lesznek ingyenes programok is: a Classic Club Singers élő koncertje, a felolvasószínház, a könyvbemutató és a kiállítás is belépő nélkül látogatható. Az esti gálaműsoron a legszebb Erkel-áriák mellett a hazai opera legjavából válogatnak.

Az előadás előtt mutatják be M. Tóth Géza Az operajátszás története című félórás filmjét, amely bemutatja az Operaház mai arcait, zenekarát, kórusát, az épületet és azokat, akik működtetik, ide értve a tervezőművészeket és a műszakot. De ízelítőt ad abból is, milyen vendéglátás fogadja a közönséget, és milyen tradicionális protokoll jár a magas rangú díszvendégeknek. A filmben bemutatkozik a megújult Erkel Színház is. A későbbi napokon Ákos-koncert, kettős operapremier és táncest színesíti a programot. 
 

Erkel-Feszt

A négynapos eseménysorozat részleges programja

November 7., csütörtök: Kiss József: La Grange – bemutató, zenés felolvasószínház (16 óra). Szabadtéri koncert – A Classic Club Singers előadása (18 ó). A Népoperától az Erkel Színházig – kiállításmegnyitó és könyvbemutató az aulában 18.15-kor. A magyar opera napja: gálaest magyar operákból (19 ó)

November 8., péntek, 20 óra: Ákos Karcolatok koncertje

November 9., szombat, 19 óra: Mario és a varázsló / A kékszakállú herceg vára – Kettős premier

November 10., vasárnap, 19 óra: Árnyalatok táncest

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan