Brad Pitt az utolsó Tigris 131-es tankkal forgat

Az utolsó működőképes Tigris 131-esként számon tartott második világháborús tankkal forgatja új filmjét Brad Pitt Nagy-Britanniában - ismertette a BBC News.
David Ayer, a háborús film rendezője harci jeleneteket vesz fel a Fury című produkcióhoz az oxfordshire-i Shirburn közelében. Az 1943-ban az észak-afrikai hadszíntéren zsákmányolt híres német tankot, amelyet Angliába szállítottak tanulmányozásra, később a bovingtoni Tankmúzeumban helyezték el, amelynek szakemberei restaurálták.

Richard Smith múzeumigazgató elmondta, hogy ez volt a nácik egyik legrettegettebb fegyvere. Félelmetes volt a hírneve, és két kilométer távolságból képes volt elpusztítani egy ellenséges tankot. A Tigrist teljesen működőképes állapotban állították helyre, hogy a múzeum látogatói láthassák, mire volt képes egy csatában.

„Most első ízben láthat a közönség egy kortárs háborús filmben egy eredeti Tigrist” - emlékeztetett David Willey, a múzeum kurátora.

A katonai múlt „páratlan hagyatékát” - ahogy Willey jellemezte - figyelemmel kísérik a filmezés során, és a múzeum szakemberei vigyáznak rá, nehogy baja essék. A produkcióban egyébként a bovingtoni múzeum egy másik tankja, egy Sherman M4E8-as is megjelenik.

A Fury című filmet, amelyben Pitt mellett Jason Isaacs és Shia LaBeouf is szerepel, jövő októberben mutatják be a mozik.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan