Hamvasra emlékeznek Balatonfüreden

Hamvas Béla íróra emlékeznek születésnapja alkalmából a hétvégén irodalmi, tudományos, zenei és gasztronómiai programokkal Balatonfüreden - tájékoztattak a szervezők.
Mint írták, a balatonfüredi önkormányzat és a Hamvas Béla Asztaltársaság 2000-ben, Sava Babic kezdeményezése alapján fát ültetett Hamvas Béla emlékére.

A Hamvas-hárs alatt minden évben ünnepséget tartanak. Itt minden alkalommal a magyar mellett még egy nyelven (eddig szerbül, franciául, németül, olaszul, hindiül és angolul) "a fára olvassák" Hamvas Béla szövegét a Fák című esszéből. A rendhagyó szellemidézés pénteken esti borkóstolóval folytatódik, ahol Kő Pál szobrászművész, Szkárosi Endre, Költő, Keserü Katalin művészettörténész és Vidnyánszky Attila rendező fejti ki gondolatait.

Másnap ünnepélyes keretek között Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg a Művészet és Tér elnevezésű konferenciát, amelynek végén különleges tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők.

A Vaszary Galériában többek között Nádler István mutatja be erre az alaklomra készített rajzait. Este a Kisfaludy Galériában Rátóti Zoltánnak és Huzella Péternek A bor filozófiája című Hamvas-könyv alapján készült műsorát láthatják az érdeklődők.

A szervezők tájékoztatása szerint a programokat úgy állították össze, hogy az a helybéliek mellett megmozgassa a távolabb élő Hamvas-rajongókat is, az esemény egyfajta korai szezonkezdetnek is felfogható a Balaton partján.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan