400 éve halt meg El Greco

Négyszáz éve, 1614. április 7-én halt meg El Greco, a spanyol manierizmus legnagyobb mestere.
Az egyik legspanyolabb mester 1541-ben Kréta szigetén, ortodox családban látta meg a napvilágot Domenikosz Theotokopulosz néven, apja jómódú kereskedő és adószedő volt.

Ifjúkoráról nem sokat tudunk, vélhetőleg ikonfestőként kezdte pályáját. Kamaszként került Velencébe, az idős Tiziano műhelyébe, innen Pármába, majd Rómába ment, Correggio fény-árnyék technikáját, Raffaello és Michelangelo alkotásait tanulmányozta. Már hívő katolikusként, huszonhat évesen költözött Toledóba, Spanyolország "vallási fővárosába", ahol El Greco (a görög) néven lett ismert.

Első jelentősebb munkája, a Santo Domingo el Antiguo kolostornak festett oltárképek II. Fülöp király figyelmét is felkeltették, aki az épülőfélben lévő hatalmas palotája, az Escorial díszítéséhez keresett mestereket. Az uralkodó két képet rendelt a művésztől, de a bonyolult szimbolikájú, zsúfolt festmények nem nyerték el tetszését, s El Greco kapcsolata az udvarral megszakadt. A toledói elit viszont elhalmozta megbízásokkal, tekintélyt és némi vagyont szerzett, egy idő után műhelye már rendelés nélkül, piacra is dolgozott.

Az 1580-as évekre szinte minden Toledo környéki templomban volt festménye, több nagy oltárképet is festett; portréi közül kiemelkedik a főinkvizítor, Fernando Nino de Guevara arcképe, aki úgy néz a szemlélőre, mintha a lelkében kutatna. Ebben az időszakban születtek legismertebb művei, az Orgaz gróf temetése, a Toledo látképe és A pásztorok imádása, amely eredetileg El Greco sírját díszítette. A festészet mellett foglalkozott a művészet elméletével is, sajnos írásai megsemmisültek. Építészeti terveket is készített, hagyatékában több mint száz befejezett kép volt. Könyvtára reneszánsz humanista műveltségről vall, a legfontosabb műveket görögül, latinul, olaszul és spanyolul olvasta.

El Greco útja a pravoszláv ikonoktól Tizianón át vezetett saját, egyedülálló művészi világáig. Elvetette a reneszánsz pontos ábrázolását, munkásságára a látomásosság jellemző. Mellőzte az egyszerű kompozíciókat, képein a tárgyakat, az emberalakokat, a fényeket nem tárgyi valóságukban festette le, inkább szimbólumokként használta őket. Ma is lenyűgöző érzelmeket sugárzó alkotásain az alakok megnyúltak, torzultak, a fény a lényeges elemeket emeli ki. Portréin éles pszichológiai érzékkel ábrázolta alanyait, és ő a táj- és városképek egyik első nagy mestere is. Kedves Toledóját jelenetei háttereként és önállóan is megfestette, a város ma is majdnem olyan, mint Greco képein. Művészetét meghatározta belülről fakadó, mélyen átélt vallásossága is, sok művészettörténész véli úgy, hogy akár látomásai is lehettek.

Bár halála után mélyen meggyászolták, nem sokkal később elfelejtették, a kortársakat is megdöbbentő expresszivitása érthetetlen volt a következő századok számára. Csak a 19. század végén ismerték fel jelentőségét, majd paradox módon El Greco lett a 20. század egyik legnagyobb hatású festője, akinek életművéből az impresszionistáktól a kubistákon és Picassón át Jackson Pollockig rengetegen merítettek.

Képeinek igen gazdag gyűjteménye van a budapesti Szépművészeti Múzeumban, köztük a Bűnbánó Magdolna, az Angyali üdvözlet, a Krisztus az olajfák hegyén és a Tanulmányfej, amelyet egyesek önarcképének tartanak.

Életéről 2007-ben készült nagyszabású görög-spanyol film, halálának 400. évfordulóján Spanyolországban két nagy (madridi, illetve toledói) kiállítással, koncertekkel, színházi előadásokkal, könyvekkel és konferenciákkal tisztelegnek a festőművész emléke előtt.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan