Sir Laurence Olivier 25 éve halt meg

Huszonöt éve, 1989. július 11-én halt meg Sir Laurence Olivier, minden idők legnagyobb Shakespeare-színésze, aki a színpad mellett a hollywoodi álomgyárat is meghódította.
1907. május 22-én született francia hugenotta eredetű családban, ezért mindig is kényes volt nevének franciás ejtésére. Anglikán lelkész apja teológusnak szánta, de őt a színház vonzotta. Először 15 évesen lépett színpadra A makrancos hölgy Katájaként, húszévesen már a londoni West Enden játszott, és Amerikába is próbafelvételre hívták, de hazaküldték. A harmincas évek közepén a Rómeó és Júliában Sir John Gielguddal felváltva alakította Rómeót és Mercutiót. 1937-ben az Old Vic társulatához szerződött, itt lett Anglia és a világ mindmáig legnagyobb Shakespeare-színésze.

Már házas ember volt, amikor beleszeretett az akkor még kezdő színésznő és szintén házasságban élő Vivien Leigh-be, akit csak évek múlva vehetett el, mert addig egyikük házastársa sem egyezett bele a válásba.

Olivier-t a harmincas évek második felétől hívták Hollywoodba, és 1939-ben az Üvöltő szelek című filmben először jelölték Oscar-díjra. Shakespeare-adaptációi közül az V. Henrik és a Hamlet - mindkettőnek főszereplője és rendezője is volt - bekerült a filmtörténetbe. Az elsőért az 1946-os Oscar-gálán különdíjat kapott, a Hamlet pedig két évvel később az első angol film lett, amely győzött a legjobb film kategóriában, Olivier pedig megkapta a legjobb színésznek járó kitüntetést is (a rendezőit John Huston elhalászta előle). A Hamlet mindmáig az egyetlen Shakespeare-adaptáció, amely a legjobb film kategóriában nyert, Olivier pedig az egyetlen színész, aki Shakespeare-hős megformálásáért érdemelte ki az Oscar-díjat.

Miután harmadik nagy Shakespeare-drámája, a III. Richárd 1955-ben a kasszánál megbukott, a jogokat az amerikai NBC tévének adták el. Kedvezőtlen kritikát kapott A herceg és a táncosnő is, pedig ebben Marilyn Monroe volt a partnere, magánéletét ugyanekkor feleségének mániás depressziója árnyékolta be. 1960-ban elváltak, harmadik házasságában Joan Plowright színésznővel végre meglelte az áhított nyugalmat.

A szakmai sikerek is újra ráköszöntöttek: könyörtelen, biszexuális Crassus volt a Spartacusban, fanatikus felkelő a Kartúm - a Nílus városa című háborús drámában, a Maraton életre-halálra című filmben gonosz náci orvos volt, majd A brazíliai fiúkban a náci orvos Mengele után nyomozott. Ekkor jelölték tizenegyedik alkalommal Oscar-díjra, amelyet 1978-ban életművéért is megkapott. (Francis Ford Coppola neki szánta A Keresztapában Don Corleone szerepét, amelyet végül Marlon Brando formált meg felejthetetlenül.) 1983-ban eljátszotta Lear királyt, szerepet vállalt a Bounty lázadóiról szóló alkotásban, utoljára 1988-ban Derek Jarman rendezte a Benjamin Britten műve nyomán készült Háborús rekviemben. Érdekesség, hogy halála után másfél évtizeddel a Sky kapitány és a holnap világa című sci-fi akciófilmben ismét feltűnt a filmvásznon, egy archív felvételen.

Olivier hat évtizedes pályafutása alatt a színpadhoz is hű maradt, az Old Vic társigazgatója, majd az újjászerveződő angol Nemzeti Színház első direktora volt. Erre az időre esett nagy visszhangot kiváltó Shylock-alakítása A velencei kalmárban és az Othello címszerepe. Játékából a kritika a könnyed eleganciát, a mély érzelmi gazdagságot emelte ki, beszédtechnikája az angol iskola legjobb hagyományait idézte. Ő maga a jó színész elé három követelményt állított: a tehetséget, a szerencsét és a kitartást. Saját maga legjobb színházi rendezésének Csehov Három nővérét tartotta, amelyet 1967-ben állított színpadra.

Alig volt negyvenéves, amikor lovaggá ütötték (színészt ilyen fiatalon sem azelőtt, sem azóta nem ért ez a megtiszteltetés), 1970-ben első színészként került be a Lordok Házába. Így kijárt neki a Sir és a Lord megszólítás is, ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Larrynek szólítsák - sok művésztársa ugyanakkor őt nevezte a valaha élt legnagyobb színésznek. Munkássága előtti tisztelgésként 1984-ben róla nevezte el díját a londoni színházi szövetség: a Laurence Olivier-díj a brit színházi világ legjelentősebb elismerése.

Amikor 1989. július 11-én meghalt, a londoni nemzeti színház homlokzatán "Lord Olivier 1907-1989" felirattal búcsúztak tőle, valamennyi színház fényeit kioltották egy órára, az előadások végén a színészek és a közönség egyperces csönddel adóztak emlékének. Temetésén Shakespeare-t olvastak fel, koporsóját Shakespeare-művekben szereplő virágokból - levendulából, majorannából, körömvirágból, százszorszépből, mentából és nárciszból - készült koszorú díszítette. Olivier azon kevés színész egyike, akit az a megtiszteltetés ért, hogy hamvai a londoni Westminster apátságban nyugszanak.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan