Röszkei fotó a World Press Photo díjazottjai között

Egy menekültekről a magyar-szerb határon készült fekete-fehér fénykép, Warren Richardson Budapesten élő ausztrál fotóriporter alkotása nyerte el a World Press Photo 2016 fődíját csütörtökön Amszterdamban.
Az Egy új élet reménye című, mindeddig nem publikált fényképen egy férfi látható, amint a sötétség leple alatt kisbabájával épp átbújni készül a gyorstelepítésű drótakadály alatt. A múlt év legjobb sajtófotójának választott fénykép 2015. augusztus 28-án éjszaka készült Röszkénél.

A zsűri elnöke, Francis Kohn, az AFP francia hírügynökség fotóigazgatója szerint a fődíjas fénykép egyszerűségénél fogva nagy hatású. "A maga egyszerűségében, főleg a szögesdrót szimbóluma által juttatja kifejezésre erejét" - mondta. Szerinte már az előválogatásnál tudták, hogy egy jelentős fotóról van szó.

Richardson saját elmondása szerint csak a Hold fényét használhatta a felvételhez. Így fogalmazott: "Nem lehetett vakuzni, mialatt a rendőrök ezeket az embereket keresték, mert akkor elárultam volna őket".

A 47 éves szabadúszó fotós már ötödik éve él Budapesten - írta a British Journal of Photography. A díjnyertes felvétel akkor készült, amikor Richardson már öt napja táborozott a határon.

"Érkezett egy nagyjából 200 emberből álló csoport, a kerítés vonalával párhuzamosan, a fák alatt haladtak. Előbb nőket és gyerekeket, majd apákat és öregeket küldtek előre. Már vagy öt órája voltam a csoporttal, egész éjjel macska-egér harcot vívtunk a rendőrökkel. Mikor a kép készült, már teljesen kimerültem" - mesélte az angol lapnak.

A négy fő hírkategória nyertes képei között a menekültek és a szíriai háború témája dominált. A győztes képek közül egy-egy Leszbosz görög szigetének partvidékén, egy szíriai kórházban és Damaszkusz egy lebombázott külvárosában készült.

Mauricio Lima veterán brazil fotós a The New York Times megbízásából dolgozott, amikor kategóriagyőztes képét készítette. A fotó az Iszlám Állam egy katonáját ábrázolja, akit egész testére kiterjedő égési sérülésekkel kezel egy kurd orvos egy szíriai kórházban, a háttérben a Kurd Munkáspárt vezetőjének arcképe látható egy óriásposzteren.

Szergej Ponomarjov orosz fotós szintén a The New York Times-nak dolgozott díjnyertes sorozatán, mely a Leszbosz szigetére érkező migránsok európai országokon át vezető útját kísérte végig.

A hírkategóriák további díjazott képei az augusztusi tiencsini robbanást, az áprilisi nepáli földrengést, az azt követő lavinát, mely az Everest alaptáborára zúdult, a Charlie Hebdo elleni terrortámadás utáni tüntetéseket, valamint erőszakos hondurasi bandákat ábrázolnak.

A zsűri 21 ország 41 fotográfusát díjazta nyolc kategóriában, a versenyen 128 ország 5775 fényképésze indult csaknem 83 ezer képpel.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu