A New York-i Filharmonikusok és Bartoli is jön

Cecilia Bartoli, Bobby McFerrin, Antonio Pappano, Marcelo Álvarez, a New York-i Filharmonikusok, a Bécsi Filharmonikusok, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara, a St. Martin in the Fields zenekara és a Mariinszkij Színház Zenekara is fellép a Müpa 2016–2017-es évadában – jelentette be tegnap az intézmény sajtótájékoztatóján Káel Csaba vezérigazgató.
Mindenszentekkor Helmuth Rilling dirigálja Mozart Requiemjét, az új évet pedig immár hagyományosan Fischer Ádám nyitja Haydn Teremtésével, ezúttal a Felvilágosodás Korának Zenekarával.

Az operairodalom repertoárjából Rameau: Naïs című művét mutatják be, és műsorra tűzik Bellini utolsó operáját, A puritánokat is. A Budapesti Wagner-napok keretében a Ring mellett a Parsifal lesz látható, és újdonságként a Rienzi csendül fel koncertszerű előadásban.

A 2016–17-es évad művésze Baráti Kristóf, az évad együttese a Szegedi Kortárs Balett lesz. Baráti Kristóf a hegedűirodalom minden korszakából ad ízelítőt koncertjein, a Szegedi Kortárs Balett a Nemzeti Filharmonikusokkal közös, nagy sikerű József-legenda előadása mellett Gluck izgalmas Don Juan-feldolgozását és Vivaldi Négy évszak versenyműsorozatát ülteti át a tánc nyelvére.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar ezúttal Brahms-maratont rendez, a másik közös kezdeményezés, a Bridging Europe vendége Franciaország lesz. Az új évadban is színvonalas jazz-, világ- és könnyűzenei koncertek, újcirkusz-produkciók, irodalmi estek, táncelőadások, ifjúsági és gyerekprogramok is lesznek.

Az eseményen bemutatták a Müpa Budapest című könyvet, amely az intézmény első 10 évét dokumentálja. Az exkluzív kiadvány egy olyan különleges korlenyomat, amely az épület keletkezésének történetét, előadások emlékezetes pillanatait, az évek során fellépő művészek vendégkönyvi bejegyzéseit dokumentálja fotókkal, interjúkkal és tanulmányokkal. 

Felfrissített sorozatok

A Rising Stars programban jövőre egy kétnapos fesztivál keretében mutatkoznak be Európa fiatal tehetségei.

A Felfedezések bérlet koncertjeinek újdonsága, hogy családi sorozatként vasárnap rendezi meg őket a Müpa, s minden koncerten bemutatkozik egy-egy fiatal tehetség, ifjú versenygyőztes is.

Ismét lesz New Orleans Swingfesztivál, Jazz Showcase, Jazztavasz és a hazai könnyűzene krémjét felvonultató Hey June.

A Recirquel Újcirkusz Társulat produkciói is repertoáron lesznek.

A népszerű irodalmi estek, a Literárium vendége lesz a szezonban Esterházy Péter, Tolnai Ottó, Krasznahorkai László, Zeke Gyula, Markó Béla, Végel László
valamint Cserna-Szabó András.

A Müpa 2016–17-es évadra meghirdetett 15-féle komolyzenei bérletsorozata március 10-től kapható az intézmény jegypénztáraiban és online.

További információk: www.mupa.hu

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu