Nővérek lettek a Wachowski fivérek

Testvére után Andy Wachowski, a többek közt a Mátrix rendezőjeként ismert testvérpár második tagja is bejelentette, hogy transznemű nő és a jövőben a Lilly nevet viseli.
Azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza nővé válását, mert a Daily Mail brit lap egyik újságírója nemrég arra próbálta rábírni, hogy adjon interjút átalakulásáról. Nyilatkozatát a Windy City Times című chicagói lap közölte kedden.

"Tudtam, hogy eljön az a pillanat, amikor a nyilvánosság elé kell lépnem. Nehéz eltitkolnod, ha transzneműként élsz. Nekem szükségem lett volna még egy kis időre, hogy kellemesebben érezzem magam a helyzetben, de nyilvánvalóan erről nem én döntök" - olvashatók a 48 éves Wachowski szavai a lapban. A rendező testvére, Lana - korábbi nevén Larry - 2012 óta él nőként.

Az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) közösség jogainak védelmével foglalkozó GLAAD szervezet kritizálta a brit lapot. "A GLAAD örül, hogy Lilly Wachowski ma az lehet, akinek valójában érzi magát, de nem lett volna szabad arra kényszeríteni, hogy nyilvánosságra hozza transzszexualitását, amíg nem áll készen rá" - mondta Nick Adams, a szervezet vezetője.

A Wachowski-testvérek nevéhez fűződik a világhírű Mátrix-trilógia, a Felhőatlasz, a V mint vérbosszú és a Jupiter felemelkedése című film. A rendezőpáros jelenleg a Sense8 című televíziós sorozaton dolgozik.

Az egyik legismertebb transznemű nő a valóságshow-sztár és egykori olimpiai bajnok tízpróbázó, Catlyn Jenner, korábbi nevén Bruce Jenner. Kim Kardashian tévésztár mostohaapja 2015 áprilisában vállalta fel transzneműségét a nyilvánosság előtt.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu