Volt egy olyan tagja is az együttesnek, aki úgy gondolta,
nem érdemes elkapkodnia az esetleges folytatást. Inkább adott
időt magának és zenéjének is arra, hogy beérjen. A mindössze
24 éves, apai ágon indiai származású zenész tegnap Budapesten
járt: ekkor kérdeztük terveiről és zenéjéről.
Rég nem hallottunk már az A*Teensről, az utolsó,
ha-zánkba eljutott hírek jóval a feloszlás előttről valók.
Miért döntöttek úgy, hogy azzal a zenekarral nem folytatják a
munkát?
2004-ben megjelent egy Greatest Hits albumunk Svédországban,
azzal pedig kitöltöttük a szerződésünkben vállaltakat. Én
úgy éreztem, hogy az A*Teens már nem ad örömöt nekem, nem a
zenéről, hanem a pénzről és az üzletről szólt a dolog, ezt
pedig nem szerettem.
Így az együttesnek vége lett, néhány tag azonnal
szólókarrierbe kezdett, de nekem egy év pihenés kellett.
Ezután tértem vissza a stúdióba, akkor is a szórakozás
végett. Aztán egyre jobban tetszett az, ami kisült az
örömzenélésből, és felvetődött az ötlet, hogy
megjelentessek egy szólólemezt. Igazi zenészekkel akartam
dolgozni, és ez beletelt egy kis időbe.
Más volt a saját dalokat felvenni, mint az A*Teens-felvételek rögzítése?
Igen, itt ismertem meg igazán a kreatív folyamatok
működését. Az együttessel minden meg volt tervezve,
körülbelül annyi beleszólásunk volt a dologba, hogy ez
tetszik, az meg nem. Felénekeltük a dalokat, és mentünk is
turnézni.
Nem is akartak volna ezen változtatni?
Próbáltunk, de a szoros beosztás nem engedte, és elég
szűk koncepción belül mozoghattunk, megvolt, hogy ki mit
csinál. Most figyelhettem arra, hogy mit szeretnék.
Kapcsolatban áll még a többi korábbi taggal?
Sarával igen, de a többiekkel nem vagyok napi
kapcsolatban.
Említette, hogy egy évig nem zenélt. Mit csinált ekkor?
Említette, hogy egy évig nem zenélt. Mit csinált ekkor?
Üzleti tanulmányokat folytattam, és még most is tanulok,
egy évem van a diplomáig. A zenét meg akarom tartani
örömforrásnak, nem szeretném, hogy nyomás legyen rajtam
amiatt, hogy ezzel kell pénzt keresnem. Szeretnék más
zenészeken is segíteni, hiszen sok tapasztalatom van az A*Teens
révén. Kiadót alapítok, és az album promóciós munkálatainak
svéd részét szinte teljesen egyedül végeztem. Úgy értem a
zenei életet, ahogy kevesen. Jelenleg is keresek svéd
tehetségeket, és írok dalokat másoknak is.
Amit Paul: Judge
You
A Cure, a Robbie Williams és a Queen inspirálta a
lemezét. És hol az ABBA a sorból?...
A svédek az ABBA zenéjével nőnek fel, de az A*Teens
ötlete akkor is a kiadóé volt, és nekem munkát jelentett.
Csodásak az ABBA dallamai, nagyra értékelem őket, de nem vagyok
rajongó.
Az ön zenéje milyen?
A legtöbb dalom ott kezdődik, hogy egy zongora mellett
ülök...
Ön szerezte a dalokat, írta a dalszövegeket és a korong egyik producere is. Ezért tartott olyan sokáig rögzíteni a dalokat?
Eleinte voltak határidőim, de mindig el kellett halasztanom
a megjelenést. Furcsa volt ez az együttes után, mivel ott
mindennek szigorúan el kellett készülnie időre. Már majdnem
kész volt nyáron is a CD, de úgy éreztem, valami még
hiányzik, és két újabb dalt rögzítettünk rá.
Mennyire tudta hasznosítani a zenei életben korábban szerzett tapasztalatait a lemez készítésében?
Az A*Teens nélkül ez a lemez nem lehetne a kezemben: sem
pénzügyi szempontból, sem pedig tapasztalatok híján.
Húszezres tömeg előtt énekelhettem annak idején velük, így
azok az évek több szempontból is a legszebbek voltak eddigi
életemben.
A régi szép
időkben




Logikai játék a számokkal

