Mindannyiunkban van hit, szükségünk van valamiféle hitre, keressük is.
– Azt állítom, hogy mindenki agyában előre beépített hitmodul létezik, s mivel ez mindenkiben aktív, az embert állandó hitszükséglet jellemzi. A vallásos hit lényege, hogy az ember egy transzcendens hatalom létében valaki. A hitélmény azt jelenti, hogy sokan képesek élményszerűen megélni a kapcsolatteremtést ezzel a felsőbb hatalommal. Ezt a sajátos élményt a tér és idő megszünte, az én feloldódása jellemzi, szentség és kimondhatatlanság érzése kíséri. Furcsa talán, de a hitmodul működése miatt az ateistáknak is van hitük. A hit, az életcél szerintem rokon fogalmak. Az ateista hit lehet kézzelfogható, mondjuk elérni valamit, felnevelni a gyerekeket, de gyakran elvontabb, pl. küzdelem egy eszményért. Az ateista „hitélmény“ például az alkotási folyamatban jelenik meg, a csúcsélmény vagy flow élményszerkezetében megegyezik a vallásos eksztatikus élménnyel. Csak itt az ember nem Istennel, hanem az emberiséggel olvad össze.

És aki nem alkot, de nem mondható vallásos hitűnek, annak a katarzis ad hasonló élményt?
– Igen, valami nagyon hasonló történik ekkor. A katarzis megtisztulásélménye egyesítő élmény, s ebben az emelkedett hangulatban szintén megszűnik rövid időre tér és idő, és az ember valami kimondhatatlan magasztosat él át. A hitmodul működése meglepően sok emberi jelenségben megnyilvánul, pl. a halálközeli élményekben, a szerelemben, az orgazmusban, a parapszichológiai jelenségekben. A hit nem mindig magasztos célokra vonatkozik, hanem alapvetően azzal kapcsolatos, hogy az ember olyan célt és értelmet lát bele a dolgokba, ami valójában nincs. Az is egyfajta hit, ha az ember neveli a gyerekét, képes áldozatokra, szenvedésre, mert életben tartja az a hit, hogy nemes célért küzd. Ez a nemes cél a jól végzett munkától kezdve bármi lehet. A vallásban is van magasztos és hétköznapi: vanak a próféták, akik megvilágosodnak, olykor új vallást alapítanak, Istennel diskurálnak, és vannak halandó vallásos emberek, akiknek soha nem volt ilyen élményük, csak szorgalmasan eljárnak a templomba, betartják az erkölcsi elveket. Azt gondolom: a hitszükséglet lényege a közösséghez tartozás vágyából ered; az ember a hit által mindig egy közösséghez csatlakozik. Mind a vallásnak, mind az alkotásnak, mind a hétköznapi hitnek ez a lényege.

Ez bizonyos választás részünkről, hogy milyen közösséghez akarunk tartozni?
– Ez olyan, mint a gondolkodás képessége. Mindannyian úgy születünk, hogy rendelkezünk ezzel a képességgel. Hogy aztán ki milyen iskolába járt, milyen családba született, milyen hatások érik, és ezek őt hogy termékenyítik meg, ez egyéni életút. A középkorban szinte mindenki vallásban nőtt fel, készen kapták a hitet. Ma az tapasztalható, hogy szétesett ez a világ, már nincsenek közmegegyezéses, mindenki által elfogadott hitek, hanem sok-sok hit van. Annak jó, aki olyan közösségbe születik, ahol létezik egy konvenció a világ értelméről. Sokan kimaradnak ebből, és magukra maradnak. A fogyasztói társadalom nem hitet akar adni az embereknek, hanem fogyasztóvá akarja alakítani őket. És ez izoláló hatású. Nagyon fontos lenne, hogy a közösségek újrateremtődjenek, mert a közösségek és az odatartozás boldoggá tesz. Ha egy ügy érdekében cselekszünk, akkor ez boldoggá tesz bennünket.

Milyen hit vezette abban, hogy ezt a könyvet megírja?
– Az én eszmém, az én hitem a tudomány. Engem gyerekkorom óta ez érdekel. A tiszta tudomány, a világ érdekmentes megértése. Kicsit patetikusan szólva, az igazság izgat tudományos és etikai értelemben is. Ez nem veszélytelen egy olyan korban, amikor a tudomány alkalmazott, megélhetési tudománnyá változott. Egyre nagyobb része már nem az igazságot szolgálja, hanem az érdekeket.

De csak a tudományra sem építhetjük fel az életünket.
– Én az emberért való tudományt tartom fontosnak. Az elvont tudomány nélkül persze nincs életközeli tudomány sem, de engem az a része érdekelt, aminek a reális élet szempontjából is van haszna.

Fontosnak tartja, hogy megértsük a hitet?
– A könyvben is többször hangsúlyozom, hogy a tudomány nem akarja kikezdeni a hitet, a vallást. Pozitív dolognak tartom, ha az emberek tudnak hinni valamiben, mert az tartást ad, és irányt ad az életnek. A tudomány csak azt tudja megállapítani, hogy például a hitélmény során az agy mely struktúrái aktívak, ki tudja mutatni, hogy ez minden embernél jelen van. Feltevéseket fogalmaz meg arról, hogy ha materialista módon közelítjük meg a dolgot, akkor ez hogy alakult ki. De ha valaki úgy gondolja: Isten létezik, akkor ő joggal mondhatja, hogy Isten teremtette ilyennek az embert, ilyen agyműködéssel. Ez világnézeti kérdés, én ezzel nem is akarnék vitatkozni, mert nem is lennék korrekt tudományosan, hisz Isten léte vagy ne léte tudományosan nem vizsgálható.

Miért kezdett ezzel a kérdéssel foglalkozni?
– Már gyerekkoromban olvastam a stigmákról, ami elég jelentős része a könyvnek. Ha a stigmákból indulunk ki, azt látjuk, hogy a hit mi mindenre képes. Foglalkoztam placebokutatással is, az is arról szól, hogy a hit fantasztikus erőt képvisel. A pszichoterápiákkal is foglalkoztam abból a szempontból, vajon egy beszélgetés okoz-e valamilyen változást az agyban. Markáns változásokat idéz elő, az egyik ember hat a másikra, és az tényleg az agy változásával jár, nemcsak a lélekével. Ezekkel szinte körbelőttük a kérdést, vagyis hogy a hit is egy lelki élmény, amely agyi folyamatokon keresztül valósul meg, és a hit átalakítja az agyat is. Izgalmas az agykutatásban, hogy az agyi leképező eljárások most kezdenek elterjedni, s mióta pszichológus vagyok, most 15. éve, azóta született a neuroteológia, a hittel foglalkozó agykutatási irányzat.

Most már minden megmagyarázható a hitben?
– Nem, hiszen az agykutatás még gyerekcipőben jár. A tudomány mindig hipotézisekben gondolkodik. Ugyanakkor az az eszméje, hogy a dolgok megmagyarázhatók, ok-okozati viszonyban leírhatók. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy ami 2008 augusztusáig ebben a témában megjelent, amit erről gondolunk, azt összefoglalja. Leírja az elképzelésünket arról, hogy működik az agy hitélmény alatt, miért hatnak a vallási rítusok, mi az a jelenlétérzés. Az agyba való bepillantás képessége legelőször a XIX. század vége felé a neurológia gyors fejlődésével jelentkezett. Azóta is komolyan fejlődött. Az agysérülteknél sokat lehetett kutatni, lehetett boncolni, megjelent az EEG – agyhullámokat tudtunk vizsgálni. A következő nagy lépés az agyröntgen, később a PET-vizsgálatok – egyre finomabb felbontásban vagyunk képesek az élő agyról fevételeket készíteni. Ezek visszatükrözik az egyes területek aktivitáskülönbségeit. Amikor egy méréstechnika a kutatók számára hozzáférhetővé válik, akkor akad egy-két különc – a mai napig különc téma a neuroteológia – aki megkérdezi, mi történik a meditáció során. Nehéz egy kutatónak megteremteni ehhez az anyagi hátteret is. Ez engem tíz éve foglalkoztat.

Mit emelne ki a könyvéből?
– Bár a stigmatizáció az utolsó fejezet, engem elsőnek ez érintett meg leginkább. De a könyv a vallás és az epilepszia kapcsolatának történetével indul. A történelem során megfigyelhető, hogy a híres szentek, nagy vallásalapítók körében gyakran találkozunk halántéklebeny-epilepsziával. Ez általában nem jár izomrángással, csupán lelki jelenségek rohamszerű megjelenéséről van szó. Gyakoriak a víziók, hanghallások, megtérések. Így derült fény arra, hogy valószínűleg a jobb halántéklebeny környékén lehetnek olyan struktúrák, amelyek hirtelen aktiválódása intenzív vallásos élménnyel jár. A neuroteológia ebből született. Fontos fejezet még a mesterségesen generált hitélmény és a mágneses hatások vizsgálata. Külön fejezet foglalkozik a halálközeli élményekkel, egy másik fejezetben pedig a parapszichológiai jelenségekkel foglalkozom. A sok szerteágazó témát a jobb félteke és az ebben található hitélményekre aktíválódó agyterületek fogják össze. Mindez persze abszolút közérthetően.