A fantáziájára vagy a praxisa során megtapasztalt
tényekre épült inkább a könyv?
- Ezt nehéz megmondani. A rendszer, ahogyan a kokaint
becsempészik az országba, ahogyan árazzák, adják-veszik azt,
és az erőszak, ami ezt a világot áthatja, a valóságban is
épp úgy működik, mint a regényben. A karakterek ezzel szemben
fiktívek, de a valóságból ellesett elemekből építettem fel
őket.
Vagyis egyiküket sem az életből emelte be a
regénybe?
- Nem. Karaktereket egy az egyben az ügyfeleim közül már csak
azért sem emelhettem be a történetbe, mert azt az ügyvédi
etika sem engedné. Rám inkább az jellemző, hogy szeretek
figyelni. Az ügyvédi praxisom során és akkor is, ha például a
metrón utazom, hallgatom, amit az emberek mondanak - vagy nézem,
mit viselnek. Jegyzeteket készítek véleményekkel, szavakkal,
viselkedéssel kapcsolatosan.
Mindezek nagy szerepet játszanak a könyvben. A
szóhasználat, a ruhamárkák, a klubok, a drogfogyasztási
szokások, a bulik alakítják ki a sajátos "Stockholm Noir
légkört" - sokat dolgozott ezen?
- Nagy figyelmet fektettem a részletekre. Olyan könyvet akartam
írni, amelynek eseményeiről el lehet képzelni, hogy a
valóságban is megtörténhetnek. Ehhez sok kutatásra volt
szükség, aminek egy része könnyű volt, más része nem. Ha a
fiatalok viselkedésére kíváncsi az ember, csak lemegy pár
klubba, de a börtönszleng esetében már nem ilyen egyszerű a
helyzet. Ehhez nem elég a Google. A munkám révén szerencsére
sok mindennel tisztában vagyok.
Nem tartja aggasztónak azt, ahogyan a fiatal szereplői
életében - és feltehetően a valóságban is - összefügg a
bűnözés és a laza, trendi életvitel?
- Ez valóban aggasztó. Mindig is voltak, akiket a bűnözés
pusztán anyagi okokból mozgatott - azt nem tudom, hgy nőtt-e az
arányuk. Mindannyian ugyanabban a kapitalista, materialista
világban élünk - hogy a helyzet romlik-e, arról fogalmam
sincs.
Az biztos, hogy eddig nem mutogattuk annyira a gazdagságunkat,
mint most. A svédekre nem volt jellemző, hogy kétezer euróért
vegyenek meg egy üveg pezsgőt egy szórakozóhelyen. Ennek az
okát sem értem.
Talán közelebb kerültünk Amerikához és Európához, a
miénktől eltérő életstílusokhoz, mint eddig valaha. A
válság persze változtatott a helyzeten, de a "jó időkben" a
svédek mostanában többeszáz eurót is elszórtak a bárokban
egy este.
Csak a "nyugati befolyás" lehet ennek oka?
- Más északi országokban is megfigyelhető ugyanez a trend.
Nálunk az is közrejátszhat, hogy amikor a svéd gazdaság
ugrásszerűen fejlődni kezdett, rengeteg embernek lett nagyon sok
pénze, és nem tudott vele mit kezdeni. Egyet tudott: el akarta
költeni. A pénz kultúrája pedig nemzetközi. Elég csak
megnézni egy svéd, egy magyar vagy egy amerikai magazint:
ugyanazok a márkák hirdetnek benne. Gucci, Prada, Louis Vuitton -
ez maga a globalizáció.
Nem jelentett veszélyt önre vagy családjára nézve
ehhez a témához nyúlni?
- Ez a leggyakoribb kérdés, amelyet feltesznek nekem. Az igazság
az, hogy sosem fenyegettek meg, aminek oka az lehet, hogy bár az
alvilág figuráiról írtam, emberekként ábrázoltam őket. A
róluk nyújtott kép nem fekete-fehér, vannak bennük jó
tulajdonságok is. Szimpatizálni is lehet velük, és ezt azok is
megértették, akik ebben a világban élnek.
A regény alvilágát szerbek, arabok és dél-amerikaiak
uralják. Ez a helyzet a valóságban is?
- Inkább a kilencvenes években és a XXI. század elején volt ez
a kép. Stockholm ekkoriban a szerbek befolyása alatt állt, ez
azóta némiképp változott. Sok banda uralja az éjszakát,
ugyanakkor ott vannak a fiatal szomáliaiak is, akiknek szülei a
kilencvenes években érkeztek Svédországba.
Az Instant dohány egy trilógia első része. A második,
Never Fuck Up címet viselő krimiben viszontláthatjuk majd
valamelyik itt már megismert szereplőt?
- Néhányukat megtartom, de a főszereplők mások lesznek. Az
alaptéma marad, egyes szereplők előlépnek a homályból, mások
kicsit háttérbe vonulnak a már korábban megismertek közül.
Nem klasszikus értelemben vett folytatásnak szánom a
regényt.
Az Instant dohányból film is készül. Ennek
elkészítésében részt vesz ön is?
- Nem folytam bele komolyan. Azt tudom, hogy sokat változtattak a
forgatókönyvön a regényhez képest, mivel az egész sztorit nem
lehetett volna egyetlen filmbe beleszuszakolni. De nagyon jó
munkát végeztek.
Hogyan látja a jövőjét íróként? A trilógia után is
jönnek majd könyvek?
- Szeretek ügyvéd lenni, ez az, amivel egész nap elfoglalom
magamat. Az írás inkáb csak hobbim, de folytatni fogom, amikor
van rá időm, mert rengeteg energiát ad.
Védőügyvédből lett krimiszerző
- Krezinger Szonja
- 2009-04-01 21:17
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A svéd alvilág egyik legkeresettebb védőügyvédje a svéd
könyveladási toplisták kedvence lett: Jens Lapidus Instant
dohány című krimijében arról írt, amihez a leginkább ért. A
stockholmi drogmaffia, a könnyű pénz, a trendi yuppie-k és a
törtetés mind egy-egy összetevője a könyvnek, amely már
hazánkban is kapható. Lapidus-szal telefonon beszélgettünk az
Instant dohányról.
Itthon
- Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- Megemlékezések országszerte
- Nincs telitalálat a hatos lottón
Nagyvilág
- Aknavetős támadás Bangkokban
- Nevet változtat az internet miatt egy város
- Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 12:14Aknavetős támadás Bangkokban
- 11:39Nevet változtat az internet miatt egy város
- 11:35Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- 11:24Tanmese a vadakkal
- 11:23Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- 11:13Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- 11:12Elhunyt Peter Graves filmszínész
- 10:15Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- 09:17Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- 08:56Beckham nem játszhat Dél-Afrikában
- 07:55Higuaín-triplával győzött a Real Madrid
- 06:35Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- 05:20Keresik a "világ legrosszabb történetét"
- 04:00A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- 00:45Magyar vizsla a világ legrangosabb kutyakiállításának győztese



Logikai játék a számokkal
