Az utóbbi, versenyprogramon kívül induló, Csehov Ivanovját
feldolgozó alkotás Izlandon a Batman – A sötét lovag és a
Mamma Mia! után a harmadik legnézettebb film volt tavaly.
Kormákurral a film vetítése után beszélgettünk.
Hogyan gondolt a Titanicra győzelme után?
– Először is el kell mondanom, hogy én mindig is el akartam
jutni Magyarországra, és ez nem olyan frázis, amit minden egyes
országban elmondok. Valami mindig vonzott ide, Szabó István
filmjeit is nagyon szeretem. Sokszor kérnek fel zsűrizésre, de
idén tavasszal csak erre a felkérésre mondtam igent. A tavalyi
győzelem híre egyébként egészen érdekes körülmények közt
ért. Santa Fében forgattam, és a hotelben éppen
gyerekszépségversenyt rendeztek, amikor felhívtak... A díjnak
nagyon örültem.
A zsűri magyar tagjaival találkozott már?
– Igen – jó, hogy csak hárman vagyunk, én hat-hét fős
zsűrikhez szoktam hozzá. Elnök sosem voltam még: ez a szerep
általában arról szól, hogy vitákat vezessen az ember,
ügyeljen arra, hogy ne mérgesedjen el egy helyzet sem. Így,
hármasban viszont csak leülünk és beszélgetünk. Ez a feladat
nagy megtiszteltetés.
Az izlandi tájnak nagy szerepe van mindkét, Titanicon
vetített filmjében. Miért?
– Olyasmi számomra ez, mint az anyatej – nem tudom kivonni
magam Iz-land hatása alól. Kiköltöztem Reykjavíkból egy
farmra, a természetben töltött nyarak csodálatosak ott.
Azonban sok izlandi film képeslapokként használja a tájképeket
– olyan ez, mint mikor egy szexjelenetnek csak az a funkciója,
hogy a néző szexet lásson. Ez pornográfia, és a
tájképhasználat is lehet ilyen értelemben pornográf.
A Vérvonalban az elszigetelődés volt a fő motívum, ott a táj
ezt húzta alá, a Fehér nászéjszakában pedig a főhős egy
utópiában él, így a táj ennek az ábrázolásában segít. Azt
a szigetet, amelyen forgattunk, a rajta élő művészek
egyébként épp olyan utópisztikus módszerekkel próbálják
megőrizni olyannak, amilyen, mint ahogyan a főhős, Jon a
szerelmet értelmezi.
A forgatással egy időben színpadra is állította az
Ivanovot. Ez segített szabadabban értelmezni a darabot a
filmváltozatban?
– Én színházi színészből, majd rendezőből lettem
filmrendező, ezt ma már áldásnak tartom, mivel karakterekben,
nem színészekben gondolkozom. Az izlandi Nemzeti Színház
felkérése sok játéknak adott teret: a filmbe bekerültek elemek
a szereplők magánéletéből is, míg a színpadi változatban
Ivanovot kiemeltük a múltból, elkerülve a manírosságot.
Csehov esetében ritka az ilyen merészebb megközelítés, ami
kár, mivel szerintem sokkal több van benne, mint amit általában
megmutatnak belőle a nézőknek a színitársulatok.
Zsűrielnök Izlandról
- Krezinger Szonja
- 2009-04-03 08:12
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Tavaly a Hullámtörők díjat vitte el a Titanicról, idén pedig
a zsűri elnökeként tért vissza Budapestre: Baltasar Kormákur a
Vérvonal sikere után most a Fehér nászéjszakával
képviselteti magát a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

