A zsűri indoklása szerint a film szépen és egyszerűen meséli
el a főszereplő történetét, miközben ügyesen kikerüli a
témájából adódó közhelyeket. Az izlandi Baltasar Kormákur,
a zsűri elnöke nevetve megjegyezte, hogy mivel az Eurovíziós
Dalfesztiválon is a szomszédnak szokás adni a díjat, gondolta
követi ezt a szép tradíciót.
A közönség szavazatai alapján az idei seregszemle
legnépszerűbb filmje (4.59-es átlaggal) Baltasar Kormákur
Fehér nászéjszaka című filmje volt.
Az Országos Diákzsűri fődíját szintén az Észak kapta. A
diákzsűri indoklása szerint a film egyszerre abszurd és hiteles
jelenetekkel mutatja be az északi depressziót; pátosztól
mentesen, mégis szívvel-lélekkel meséli el hőse
történetét.
A 16. Titanic filmfesztivál négy helyszínén, az Uránia Nemzeti
Filmszínházban, a KINOban, a Toldi moziban, illetve az
Örökmozgó Filmmúzeumban 26 ország 55 filmjét mutatták
be.
A Hullámtörők-díjért - az idén először külön szekciót
alkotva - nyolc alkotás versengett, a tízezer eurós fődíj
sorsáról nemzetközi zsűri döntött: Baltasar Kormákur, Enyedi
Ildikó filmrendező, valamint Pohárnok Gergely operatőr.
Kormákur már ismerős a fesztiválon, tavaly Vérvonal című
filmje kapta a Hullámtörők-díjat.
A versenyfilmeket tömörítő Hullámtörők-szekció mellett a
fesztivál másik újítása a finn, dán és izlandi filmeket
bemutató Északi-fény szekció. A világ megannyi pontjáról
érkezett, a legkülönfélébb műfajokat képviselő alkotásokat
hat további blokkban - A bűn mélységei, Tajtékos napok,
Francia zátonyok, Világkörüli út, Filmdokk, Zene mindegykinek
- vetítették.
A versenyfilmek között a Hagiuda Kodzsa rendezte Gyerekek
gyermeke, Taylan Barman belga rendező 9 mm című filmje, a Radu
Jude rendezte, holland-román koprodukcióban készült A
legboldogabb lány a világon, a francia Jean-Xavier de Lestrade
által készített A másik orcádat, a Nagy-Britanniából
érkezett, Steve McQuenn rendezte Éhség, Rune Denstad Langlo
Észak című norvég mozija, az iráni Három asszony, amelyet
Hekmat Manizseh rendezett, valamint a tajvani Leon Dai Nem tudok
élni nélküled című filmje kapott helyet.
A seregszemlét szerdán a nápolyi maffia világát bemutató
olasz alkotás, a Gomorra nyitotta meg. Az erőteljes film tavaly
Cannes-ban elnyerte a zsűri nagydíját, Koppenhágában pedig
Európai Filmdíjjal jutalmazták. A 16. Titanic fesztivált Darren
Arronofsky A Pankrátor című filmjének vetítése zárta.
Az Észak kapta a Hullámtörők-díjat
- MTI
- 2009-04-04 20:50
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A norvég Rune Denstad Langlo Észak című filmje kapta a 16.
Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 10 ezer euró (mintegy 3 millió
forint) értékű fődíját, a Hullámtörők-díjat a szombati
díjátadó ünnepségen.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

