Ilyen körülmények közepette minden sikernek örülni kell. Hát még ha ez a siker nem is kicsi, ráadásul nemzetközi. A Sintrában megrendezett World Press Cartoon nemzetközi fesztiválon egy magyar alkotó, Halász Géza (Zu) második díjat nyert a Geg kategóriában.
Halász Géza régi motoros a szakmában, s bár ő a
MÚOSZ karikatúra-szakosztályának az elnöke, nem főállású újságrajzoló: sokáig egy könyvkiadónál dolgozott, évtizedek óta informatikát oktat a közgazdasági egyetemen.
Tőle tudjuk, hogy a hatvanas-hetvenes években rendszeresen rendeztek karikatúrafesztiválokat Montrealban. – Érdemes volt ide rajzot küldeni – mondja. – Ha nyert az ember, azért, ha nem, egy értékes katalógussal akkor is gazdagodott.
Idővel aztán a külföldi karikatúrapályázatok száma is megfogyatkozott, az utolsó montreali versenyt 1985-ben rendezték. Évek múltán mégis történt valami: Sintrában, ebben a Lisszabontól 30 kilométerre fekvő régi városban a kétezres évek elején úgy gondolták, felélesztik a régi hagyományt, s azóta minden évben megrendezik a karikatúrafesztivált.

– Nem volt könnyű ezen a pályázaton elindulni – mondja Halász Géza, akit a díjkiosztó színhelyén, Sintrában értünk el telefonon. – Mégpedig azért nem, mert csak a nyomtatott sajtóban megjelent rajzzal lehetett pályázni, ez pedig manapság Magyarországon csak keveseknek adatik meg.
Ezzel együtt igen rangos versenynek mondható, a számos kis karikatúrafesztivál mellett a sintrai World Press Cartoon egyfajta karikaturistaolimpiának is tekinthető.
– Hatalmas volt az érdeklődés – mondja Halász. – A díjátadó színhelyéül szolgáló színházterem zsúfolásig megtelt, hajnalig tartott a dedikálás, majd a díjazottak segítettek elfogyasztani a nagydíjas mexikói Naranjol tequiláját is.
Amikor engem szólítottak a díjátadásra, hirtelen a nevemet sem tudtam kimondani, így az elém tolt mikrofonba énekelni kezdtem: Oh Lord, I want to be in that number – az előttem fellépő zenebohóc száma maradt a fülemben.




Logikai játék a számokkal

