A Városháza parkban csütörtökön kezdődő konferenciák,
pódiumbeszélgetések, kiállítások és koncertek a két
évtizeddel ezelőtti hónapokat-napokat idézik fel: amikor
Magyarország úgy döntött, hogy megnyitja vasfüggöny övezte
nyugati ha-
tárait a kelet-németországi menekültek előtt, akik ezek után
a szigorúan védett belnémet határ vagy a berlini fal –
amelynek tövében emberek tucatjai vesztették életüket
menekülés közben – helyett immár békésen, Magyarországon
át távozhattak Ausztriába és onnan Németországba.
Azóta felnőtt egy generáció, de Németország nem felejtett és
nem is akarja elfelejteni, hogy 1989 nyarán sokat köszönhetett
Magyarországnak – ezért is viseli az e heti rendezvény a „20
év szabadság – Németország köszöni” címet.
Az 1961 nyarán villámgyorsan felhúzott berlini fal nem is élte
túl sokkal 1989 nyarát: amikor Mihail Gorbacsov szovjet vezető
1989. november 4-én Berlin-be látogatott, világosan értésére
adta az Eric Honecker vezette NDK-nak, hogy a Szovjetuniótól nem
várhat segítséget a diktatúra és a fal további erőszakos
fenntartásához. Ezek után már csak négy napot kellett arra
várni, hogy a gyűlölt fal 1989. november 9-én végleg
megszűnjön áthatolhatatlan akadály lenni német és német –
de még inkább ember és ember között.
20 év szabadság - Németország köszöni
- Metropol
- 2009-06-22 08:14
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Közeledik a világ megosztottságát évtizedeken át jelképező
berlini fal leomlásának 20. évfordulója – az őszi esemény
előtt azonban Németország háromnapos rendezvénysorozattal
emlékezik 1989 nyarának sorsfordító történéseire. Azokra az
eseményekre, amelyek nagyban elősegítették a berlini fal
néhány hónappal későbbi leomlását.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 15:35Csepeli kettősgyilkosság: kis Hitler és a terror iskolája
- 15:16Kettős Ferrari-siker
- 15:05Magyar íjászok 800 éves rekordot döntöttek meg
- 14:40Hómobilosokat temetett be a lavina
- 14:23Két és fél milliárd PC kerülhet szemétre
- 13:59Szlovákia alkudna még a földvásárlásról
- 13:40Mancini Manchesterbe vinné Higuaínt és Gagót
- 13:23Kettős vereséget szenvedett a Hertha
- 12:48Uniós mentőcsomag készül Görögországnak
- 12:21Járadékot kapnak a keletnémet politikai foglyok
- 12:19Erős földrengés Japánban
- 11:06Mint a guppi
- 10:30Akár hó is hullhat március 15-én
- 10:12Pacquiao pontozással nyert Clottey ellen
- 09:26A konyhában tartott vitamin hatástalanná válik



Logikai játék a számokkal
