Kálvin János hagyománya

Öt évszázad református hagyományát mutatja be a „Kálvin hagyománya – Református kulturális örökség a Duna mentén” című kiállítás, amely október 30-án nyitja meg kapuit a Budapesti Történeti Múzeumban.
A tárlat nemcsak az egyháztörténet iránt érdeklődőknek szól, hanem mindazoknak, akiket érdekel a kultúrtörténet, a szociológia vagy a 19. századi polgári ízlésvilág. A látogatók megcsodálhatják a német reneszánsz egyik legszebb alkotásának tartott Cra­nach-festményt, valamint egy Kálvin János szignálta átvételi elismervényt is, amely Magyarországon és Európában egyaránt egyedülálló.
A kiállítás a Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából rendezett Kálvin év keretében valósul meg. Az év folyamán az érdeklődők számos kiállításon, programon keresztül ismerhetik meg a svájci reformátor, humanista tudós életét, valamint a reformáció történetét.

A kiállítási tárgyak között Arany János nagykőrösi széke, kókuszserleg, eklézsialáda, protestáns gályarabokat ábrázo­ló fametszetek, ka­lo­taszegi kendők és egy hadifogoly-Bib­lia is megtalál­ható.
A kálvinizmus fogalma azonban nem csupán a teológiához köthető, hiszen jelentős kultúrtörténeti, társadalmi és gazdasági hatással bírt Európa történetében. A főként a Duna­melléki Egyházkerület gyűjteményeire támaszkodó Kálvin hagyománya című kiállítás így a maga teljességében igyekszik feldolgozni a témát: az elsősorban a református tárgyi kultúrát, Kálvin műveit és a református művészek alkotásait bemutató tárlat során a látogatók megismerkedhetnek a reformáció magyar kultúrára, irodalomra, művészetre és tudományra gyakorolt évszázados hatásával. A kiállítás 2010. február 15-ig látogatható.
hirkert.hu

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
DrSport
PCLand.hu