A kétrészes est egyébként tizenegy számból áll, a nyitó darabot a Melody for Dance-t erre az alkalomra komponálja az ismert dzsesszdobos, Balázs Elemér. Egy részét megírja, másik felét a helyszínen improvizálja, ahogy Kerényi Miklós Dávid koreográfiájának egy részét is a pillanat teremti meg - közölték az est szervezői keddi sajtótájékoztatójukon.
Az idén öt esztendős Magyar Jazzművészek Társasága szívesen ad számot egy nagy koncerten, hogy milyen műveket alkottak, játszottak itthon és az Antarktisz kivételével minden kontinensen a közelmúltban - hangoztatta Fekete-Kovács Kornél trombitaművész. Örülnek, hogy olyan rangos kulturális intézményben tehetik ezt, mint a Magyar Állami Operaház.
Babos Gyula gitárművész-zeneszerző és Keveházi Gábor balettigazgató között régóta szövődik egy közös műsor terve. Keveházi Gábor vitte színre Szakcsi Lakatos Béla zenéjére a Kolumbusz Kristófról szóló Christoforo című balettet, korábban pedig Pécsett készített az azóta elhunyt Pege Aladár szerzeményére A balett-terem szörnye címmel egy kisebb koreográfiát.
Az igazgató azt hangsúlyozta, ahogy a Magyar Nemzeti Balett három kiemelkedően tehetséges fiatal alkotóját ajánlja a közönség figyelmébe az esten. Kerényi Miklós Dávid Lantos Zoltán, Balázs Elemér és Kaltenecker Zsolt egy-egy szerzeményéhez készített koreográfiát. Bajár Levente Borbély Mihály népzenei gyökerű dzsesszmuzsikáját választotta.
Venekei Marianna két számot is koreografál: Horváth Kornél különleges, karibi hangzást idéző ütőhangszerének hangjaira készít darabot Déja vu címmel; az est záró száma pedig az 5. évszak címet kapta, ez Dés László szaxofonművész kompozíciójára készül.
Dzsessz és tánc az Operában
- MTI
- 2009-11-17 13:57
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A Magyar Jazzművészek Társasága másodszor rendez egész estét betöltő programot a Magyar Állami Operaházban; míg tavaly csak muzsikáltak, az idei, november 30-iki koncert hat számához a Magyar Nemzeti Balett három fiatal művésze koreográfiát is készített.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 09:17Társait zsarolta egy diák Miskolcon
- 09:08Az új látásmód jegyében
- 09:00BKV-ügy: az SZDSZ egyetért Demszkyvel
- 08:57Véget ért a filmek szemléje a díjkiosztóval
- 08:50Az élvezetért fest Hopkins
- 08:22Több százan a hó fogságában Afganisztánban
- 08:18Egy hónapig volt a romok alatt egy túlélő Haitin
- 08:15Szépülő Nagy-tó és Sziklakert
- 08:00Bormuda-háromszög: az elveszett bizalom nyomában
- 08:00Koppenhágában az élet
- 07:59Még három út járhatatlan Borsodban
- 07:30Oszd meg és uralkodnak – mit néznek a magyar hr-esek a közösségi oldalakon?
- 07:11Vizsgálják az Endeavour külső burkolatát
- 07:11Lap, szem, le - 2010.02.09.
- 05:44Sikeres volt a Boeing 747-8 első próbarepülése



Logikai játék a számokkal
