Hushegyi Gábor, a kiállítás egyik kurátora elmondta: az időszakot időrendben mutatják be 1989. november 17-től, a prágai tüntetés szétverésétől december 29-ig, Václav Havel elnökké választásáig. A falakon mintegy 30 tablóra helyezték ki a korabeli dokumentumokat, plakátokat, fotókat, a nem kommunista cseh, szlovák és szlovákiai magyar lapok kivágott cikkeit, ellenzéki szervezetek programnyilatkozatait.
A történelmi események, az összefüggések szemléltetésére nagy mágnestáblát is kihelyeztek Közép-Európa térképével; erre a megfelelő helyre be lehet tenni az egykori kommunista vezetők képét és kicserélni a forradalom ikonjainak arcmásával, például Václav Havelével, Tőkés Lászlóéval vagy Lech Walesáéval, emellett az ellenzéki pártok logóival is lehet játszani a mágnestáblán.
Mint a kurátor fogalmazott, Csehszlovákia 1989 tavaszán még "reménytelen" kommunista ország volt, és a kiállításon bemutatják, hogy "felrázásában" Magyarország milyen nagy szerepet játszott. Ennek része volt, hogy Budapestről szerveztek akciót Havel szabadon bocsátása érdekében, a Magyar Televízió Panoráma című műsora pedig egy héttel a "bársonyos" forradalom kirobbanása előtt Havel-, Dubcek- és Menzel-interjút sugárzott. Ezeket az akkor készült interjúkat a kiállításon meg is lehet nézni. A Szlovák Filmintézet 20. évfordulóra összeállított dokumentumfilmjeit kivetítőkön követhetik a látogatók.
A tárlatot - amely december 2-ig tart nyitva - a Szlovák Nemzeti Múzeum önálló egysége, a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma anyagából állította össze Hushegyi Gábor és kurátortársa, Papp Sándor.
Fotókiállítás a bársonyos forradalomról
- MTI
- 2009-11-17 16:35
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Az egykori csehszlovákiai rendszerváltás dokumentumai, fotói, filmjei láthatók szerdától a Bársonyos forradalom 1989 című kiállításon a budapesti Szlovák Intézetben.
Itthon
Nagyvilág
- Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
- Slota: Magyarország ne lehessen az EU elnöke
- Izrael kerítést tervez egyiptomi határára
- Magyarellenes tüntetést tartottak Kolozsváron
- Hómobilosokat temetett be a lavina
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 21:15Messi-triplával Barca-siker
- 20:56All Star-gála: a légiósok jobbak voltak
- 20:43Cápák érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba
- 20:22Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- 19:51Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- 19:23Megszerezte első tavaszi pontjait az Újpest
- 19:17Kassai dirigál a Sevilla-CSZKA Moszkva visszavágón
- 18:59Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
- 18:37Dzsudzsák gólja csak szépségtapasz volt
- 18:19Megemlékezések országszerte
- 18:10Slota: Magyarország ne lehessen az EU elnöke
- 17:38Iszinbajeva érem nélkül Dohában
- 17:17Pontokat vesztett a Roma és a Juventus
- 17:05Nincs telitalálat a hatos lottón
- 16:56Izrael kerítést tervez egyiptomi határára



Logikai játék a számokkal
