"Lehet, hogy kívülről tudatosabbnak tűnik, éppen milyen produkcióban veszek részt, valójában a dolgok alakulása határozza meg körülöttem az aktuális zenei munkákat. Yonderboi zenekarában, vagy a Neóban, vagy a Budapest Bárban vendégként vettem részt, a The Twist-et nem nevezném projektnek, hiszen teljes értékű zenekarnak tekintjük" - mondta Szűcs Krisztián.
A The Twist-et idén alakította a Heaven Street Seven két gitárosa, Szűcs Krisztián és Ábrahám Zsolt, az Amber Smith-ből érkezett Ács Oszkár basszusgitáros, valamint a korábban a Mystery Gang-ben, a Jazzékielben és a Realistic Crew-ban is megfordult Szőcs Gergő dobos, perkás. A csapat feldolgozásokkal (Peter Gabriel, Depeche Mode, Pixies) kezdte, ma már azonban a saját dalok vannak nyomasztó többségben.
Az elsősorban Szűcs Krisztián ötleteiből megírt dalokból már összeállt egy albumnyi anyag, de egyelőre nem tudni, mikor lesz saját lemez.
"Ösztönös folyamat, miként alakul a zenénk, milyen dalok születnek. Van persze egy világ, ami mind a négyünknek kedves, és erre alapvetően a brit gitárzenék hatása jellemző. Azt tapasztaltam, hogy a brit zenekarok egyre gyakrabban nyúlnak vissza a 60-as évekhez, és ezt úgy is lehet csinálni, hogy ne hangozzék poénként, vagy szolgai másolásként, hanem valami egyedi szülessen belőle. A The Twist is erre hivatott" - fejtette ki Szűcs Krisztián.
Az interneten már megtekinthető a Message Come című dal klipje, amelynek rendezője az Amerikában élő, színészként is ismert Csaba Lucas (Szőcs Gergő unokatestvére) volt, az operatőr pedig Aaron Phillips, aki korábban a világ egyik legkeresettebb kliprendezőjével, a kanadai Floria Sigismondival is dolgozott együtt. Sigismondi készített klipet a Marilyn Mansonnak, Sigur Rós-nak, Phillips pedig olyan nevekkel működött már együtt, mint a Cure, a Bravery, a Raconteurs.
"Félig-meddig haveri alapon tudtuk őket bevonni a munkába. Lényegében ingyen dolgoztak, csak a repülőjegyüket fizettük ki, illetve mi szerveztük meg nekik a munkához a technikai hátteret" - jegyezte meg Szűcs Krisztián. A klip egyszerű, de hatásos: a zenekari tagok egy régi hangulatú budapesti lakásban egyenesen a kamerába énekelnek.
Az ismert amerikai alkotók munkájából tőkét is kovácsolhat a The Twist. "Szeretnénk, ha külföldön is felfigyelnének ránk, de erre majd akkor érdemes visszatérni, ha konkrétumok is lesznek" - mondta erről a zenész.
Szűcs Krisztián fő zenekaráról, a Heaven Street Sevenről (HS7) azt mondta, hogy a mennyiség helyett most már a minőségre helyezik a hangsúlyt, ami nem a zenére értendő, hanem elsősorban a koncertezésre, a saját zenekari infrastruktúra megteremtésére. Hangsúlyozta: a HS7 és a The Twist abszolút elfér egymás mellett.
The Twist: új magyar szupergroup
- MTI
- 2009-11-17 17:06
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
"Hogy mi a The Twist? Egy angol nyelvű nem-projekt" - fogalmazta meg új csapata ars poeticáját Szűcs Krisztán. A Heaven Street Sevenből ismert gitáros-énekes-dalszerző és három zenésztársa szupergroupja csütörtökön mutatkozik be a fővárosi Corvintetőn.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 09:23Schwarzenegger és Coe is fut a fáklyával
- 09:17Társait zsarolta egy diák Miskolcon
- 09:08Az új látásmód jegyében
- 09:00BKV-ügy: az SZDSZ egyetért Demszkyvel
- 08:57Véget ért a filmek szemléje a díjkiosztóval
- 08:50Az élvezetért fest Hopkins
- 08:22Több százan a hó fogságában Afganisztánban
- 08:18Egy hónapig volt a romok alatt egy túlélő Haitin
- 08:15Szépülő Nagy-tó és Sziklakert
- 08:00Bormuda-háromszög: az elveszett bizalom nyomában
- 08:00Koppenhágában az élet
- 07:59Még három út járhatatlan Borsodban
- 07:30Oszd meg és uralkodnak – mit néznek a magyar hr-esek a közösségi oldalakon?
- 07:11Vizsgálják az Endeavour külső burkolatát
- 07:11Lap, szem, le - 2010.02.09.



Logikai játék a számokkal
