– Ugyanúgy kezdődik mindenkinél: klasszikus zenét tanul hosszú éveken keresztül. Nálam ez az óvodában kezdődött, amikor tetszett egy csoporttársam. Andreának hívták, és megkérdeztem az anyukámat, mit kéne tennem, hogy felfigyeljen rám. Azt mondta, adjak neki szerenádot. Egy évig tanultam a Süss fel napot, a produkció nagyon sikeres volt, és én azzal mentem haza, hogy hegedülni akarok. Azután a szüleimtől tanultam, akik észrevették, hogy nagyon könnyen tanulok.
Mit jelentett a Moszkvában töltött időszak?
– Ott tanultam meg igazán hegedülni, technikát, zenét, mindent. A felvételi nehéz volt, 500-ból egyet vettek fel… Nekem ugyan nem ment jól a szolfézs, de hallott az egyik hegedűtanár játszani, és beajánlott ideiglenesen egy évre. Nyolc évig voltam kint, a Központi Csajkovszkij Zeneiskola növendékeként. Ez olyan, mintha valaki a Barcelona serdülőcsapatában focizna. Kollégiumban laktunk, egy szobában 16-an, ötkor keltünk, hogy le tudjuk foglalni a próbatermet magunknak.
Ezután mi volt a cél?
– Később Budapestre felvételiztem a Zeneakadémiára, apukámmal megkerestük Kovács Dénest, aki meghallgatott, és két perc múlva azt mondta: te a mi emberünk vagy. A felvételi Halász Ferencnél még ennyi ideig se tartott. Kapás Gézánál tanultam, azután már mentem versenyekre, nyertem néhányat az akadémiának, kaptam ösztöndíjat, kollégiumban laktam ismét – összesen 13 évig életem során. Profi kollégista lettem…

Edvin Marton a Stradivarin játszik a Metropolnál
Edvin Marton lehet, hogy tehetséges és sikeres hegedűművész, mégis volt, hogy abba akarta hagyni a hegedülést.
Cikkünk koncertjeiről és a Stradivariról itt olvasható.
Hogy kezdett el saját zenét írni?Cikkünk koncertjeiről és a Stradivariról itt olvasható.
– Soros-ösztöndíjjal kerültem ki New Yorkba, és ott a szobatársam egy DJ volt, aki megismertetett más műfajokkal is, elvitt bulikba, ahol ő játszotta a zenéket. Én addig csak klasszikus zenével foglalkoztam, itt kezdtem el saját zenét írni. A Juilliard School of Music azonban nem az én világom volt, sok volt a szabály, a kötöttség, én akkor már egyértelműen a saját utamat szerettem volna járni, fellépni koncerteken. Ki is iratkoztam.
Itthon miként fogadták a pályatársak, hogy más útra tért?
– Nem volt ezzel különösebb probléma, és a show-műsoraimban máig játszom egy-egy klasszikust is, tehát nem szakítottam ezzel sem. 2003-ig engem itthon nemigen ismertek, akkor jelent meg az első lemezem a BMG-nél. Emlékszem, pár nappal a lemezbemutató koncert előtt még csak öt jegyet adtunk el. Aztán telt ház lett a Tháliában, de azóta játszottam már 30 ezer ember előtt is.

Az 1697-ben készült hegedű hozzávetőleg 4 millió dollárt ér. Edvin a Metropol főszerkesztőjének, Izbéki Gábornak mutatja a hegedű belsejében olvasható évszámot.
A sporttal, az olimpiával hogy került kapcsolatba?
– Egyszer együtt nyaraltam valakivel, aki egy zürichi show-ba ajánlott be. Ez is 2003-ban volt, ott 35 ezer ember előtt léptem fel, a Strings and Beats lemezemről játszottam, és ott hallott az orosz Jevgenyij Pljuscsenko, akivel ekkor kezdődött az együttműködésünk. A torinói olimpián aranyérmet nyert, ott játszottam neki a Keresztapa-filmzenét, később a Tosca Fantasyt, és ha minden igaz, akkor Vancouverben is az én zenémre fut majd, egy tangó lesz műsoron.

Edvin Marton december 26-án a Millenárison lép fel a Vienna Strauss Orchestraval. Vezényel és játszik is. Tegnap a Metropolban vendégszerkesztő volt, megmutatta a híres Stradivari hegedűt is.
Külföldön hogy fogadják?
– Nagyon érdekes, hogy míg Mexikóban úgy kezeltek, mint egy világsztárt, őrjöngő közönség, hozták a plakátokat aláíratni, Kínában igencsak visszafogott a közönség. Csendesek, amikor vége egy számnak, akkor háromszor összeütik a tenyerüket, és ennyi. Nekünk viszont kell a taps, az átvezetések miatt is, úgyhogy a második fellépésre megtanultam pár kínai mondatot, hogy áthidaljam a szünetet valahogy. Ők ilyenek, ezt meg kellett szokni.
Miért él Magyarországon?
– Mert itt vagyok otthon, itt érzem jól magam. Most lakjak Los Angelesben, araszoljak egy dugóban a hatsávos autópályán? Vagy éljek Bécsben? Nem, én nem a Königsplatzra szeretek lemenni, hanem a Liszt Ferenc térre. Az a legjobb érzés, ha megérkezik a repülőm Ferihegyre.
Névjegy
Név: Edvin Marton
Életkor: 33
Születési hely: Nagyszőllős (Kárpátalja)
Foglalkozása: hegedűművész
Iskolái: Csajkovszkij Központi Zeneiskola,
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Budapest),
Juilliard School of Music (New York), Zeneakadémia (Bécs)
Sztori Zentai György menedzsertől
Annak idején az Opera akkori igazgatója azt mondta, hogy elég rossz kezekben van ez a Stradivari. Mire mi megkérdeztük, mivel győzhetnénk meg az ellenkezőjéről. Azt mondta, hogy Edvin álljon ki egy hegedűversenyre Szenthelyi Miklós hegedűművésszel a bazilika előtti téren. Kaptak egy darabot (Vivaldi: Négy évszak), de Edvinnek a sok fellépés miatt alig volt ideje gyakorolni. Mégis elvállaltuk, és lezajlott a verseny. A versenytárs hármat hibázott, Edvin egyet sem. Az igazgató odalépett a mikrofonhoz, és nyilvánosan elismerte, hogy tévedett: mégis jó kezekben van az a hegedű.Az új turné december 26-tól a Vienna Strauss Orchestrával
Edvin egy tv-show felvételén találkozott egy német menedzserrel, két év tárgyalás után jött létre az a koncertturné, amelyre most készül. A Bécsi Strauss Zenekarral (Vienna Strauss Orchestra) lép fel, Magyarországon lesz öt koncert (Győr, Szombathely, Debrecen, Veszprém és Budapesten a Millenáris), utána irány Európa, Kína, Mexikó, Japán. Edvin vezényel, játszik, lesz tánc, fények, ahogy megszokhattuk. Mégis, mivel Mozart és Strauss művei hangzanak el, egyszerre modernés hagyományos show-ra lehet számítani. – Én már most gyakorolok, egy kicsit izgulok is – mondja.
Edvin Marton szerkeszti és kommentálja a nap híreit
Elhallgat a Sláger és a DanubiusMa éjfélkor elhallgat a Sláger és a Danubius rádió Szerdán 24 órakor lejár a Sláger és a Danubius Rádió frekvenciaengedélye. A két rádió elhallgat, mivel a sokak által botrányosnak tartott pályázaton két másik cég nyert.
Tegnap kiadta a két új országos kereskedelmi adó rádióengedélyét a Nemzeti Hírközlési Hatóság. A Neo FM és a Class FM vételkörzete megegyezik a ma még a Sláger és a Danubius által besugárzottal.
E. M.: A hazai rádiók nekünk nem adnak túl nagy segítséget, mert nem játszanak instrumentális zenét. A világon mindenhol játszanak, de nálunk nem. Sok angol és francia adón hallani az előadásaimat. Az Empire State Buildingen a liftben is hallani a zenémet, a végén bemondják, hogy a Rolling Stones és Edvin Marton játszott.
Biciklitároló és parkoló a vasútnál
13 Pest megyei településen a vasútállomások mellé összesen 834 autó és 540 kerékpár számára alakítanak ki parkolóhelyet, illetve biciklitárolót 2010 első félévéig, a Budapest– Szob, a Budapest–Cegléd–Szolnok és a Budapest–Újszász–Szolnok vonalak mentén. A 624 millió forintos projekt 90 százalékát az Európai Unió fizeti, a maradékot az önkormányzatok – jelentették be az érintettek, a Budapesti Közlekedési Szövetség, a MÁV és az érintett 13 önkormányzat.
E. M.: Szeretek biciklizni, nekem ez nagyon jó lenne. Így az emberek könnyebben tudnak bejutni a városba. Budapesten egyébként még jónak számít a közlekedés világviszonylatban, Mexikóváros vagy Moszkva sokkal siralmasabb ebből a szempontból.
Nincs lefutott párharc a vb-selejtezőkön
Labdarúgás Franciaország várja a legkedvezőbb helyzetből a labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőinek mai visszavágóit, ennek ellenére még Raymond Domenech együttese sem érezheti magát biztos résztvevőnek.
Az Írországban szerencsés góllal győztes franciák már csak azért sem nyugodhatnak meg, mert rengeteg a sérült a nemzeti csapatban.
A portugál és az orosz csapat szintén egygólos előnyből kezd a visszavágón, de mindkét gárda idegenben lép pályára. A szombaton mutatott játék alapján a portugálok lehetnek nyugtalanabbak, hiszen a Bosznia-Hercegovina elleni 1-0-ás siker alkalmával adósak maradtak a jó játékkal. Carlos Queiroz szövetségi kapitány legnagyobb gondja most is Cristiano Ronaldo hiánya lesz. Az orosz csapat ugyan csak 2-1-re nyert hazai pályán a szlovénok ellen, ám kombinatív támadójátékával uralta a meccset, s Guus Hiddink tréner ígéri, Ljubljanában sem csak védekezni fognak.
A legkiélezettebb küzdelem a már a sorsolásnál kétesélyesnek ítélt görög–ukrán párharcban várható.
A Costa Ricában szombaton elért egygólos győzelme révén az uruguayi labdarúgó-válogatottnak már egy döntetlen is elég ma a kijutáshoz.
Nagy erőkkel készülnek a szudáni házigazdák Algéria és Egyiptom labdarúgó-válogatottjának pótselejtezőjére. Az igencsak feszült hangulatúnak ígérkező találkozót szükség esetén 15 ezer rendőr biztosítja.
E. M.: Nagyon jó lenne, ha Magyarország is játszhatna, sok focistával is jóban vagyok, külföldi labdarúgókkal is. Podolski és Klinsmann több koncertemen is ott volt, a 2006-os vb-t végigkoncerteztem. Gyerekkoromban focista akartam lenni, de helyette hegedülnöm kellett, szüleim bezártak, nehogy focizzak. Magnóra felvettem a játékomat, csak mindig haza kellett mennem kazettát cserélni.




Logikai játék a számokkal
