Kerekes Éva Vica Molnár György filmjében egyetemista lányt alakít, aki egy középkorú férfivel keveredik szerelmi viszonyba. A forgatókönyv részben Karafiáth Orsolya költő életének kifacsart, eltúlzott epizódjait, egyetemi kalandjait dolgozta fel.
„Mikor befejezzük a filmet, nem gondolok rá, hogy mi lesz belőle, majd mire eljön a szemle, és bemutatják a filmet, kicsit el lehet távolodni tőle, és az ember fejében már benne van a gondolat, hogy milyen lenne, ha az ő neve hangozna el. De persze az is, hogy ha nem kapom meg, nem leszek keserű” - mondta a színésznő.
Kerekes Éva Vica hozzátette: sokan nem tudják, hogy szlovák és cseh filmekben is dolgozik, ezekbe betekintve kiderül, hogy már nem csak naiv lányokat játszik.
„Mindig azon munkálkodom, hogy ne próbáljam megúszni ezeket a szerepeket, de ne is kényelmesedjek bele ugyanazon karakter megformálásába. Már utasítottam el két-három szerepet azért, mert valamelyest hasonlók voltak a korábbi filmjeimhez” - jegyezte meg.



Logikai játék a számokkal

