Quinto még január 16-án hunyt el az Egyesült Államokbeli Maryland államban, ahol már évek óta élt, felesége, Geraldine Quinto azonban csak hétfőn jelentette be halálát. A paparazzik atyjaként is emlegetett fotós volt az első, aki képes volt bokrokban bujkálni, álcát ölteni és motorbiciklin körözni Rómában, hogy olyan képeket készítsen, amelyek aztán a világ összes pletykamagazinjában megjelentek.
Felice Quinto 1929-ben született Milánóban, majd Rómába költözött, ahol összebarátkozott Federico Fellini filmrendezővel. Geraldine Quinto szerint a mester eredetileg a fényképészt akarta felkérni, hogy játssza el a filmklasszikussá vált Édes élet fotósát, de Quinto elhárította a felkérést, mondván, hogy saját munkájával jóval többet tud keresni. Nézelődőként azonban feltűnt az alkotásban. "Amikor Fellini kijött a mozival, én már nagyjából négy éve fotóztam" - mondta a Dallas Morning News című lapnak még 1985-ben.
A lesifotósnak 1960-ban sikerült lekapnia Anita Ekberget, az Édes életbeli szerepe szerint paparazzik által üldözött sztárját, amint épp egy házas filmproducerrel csókolózott. Ekberggel amúgy nem ápolt túl jó kapcsolatokat, a legendás szépségű színésznő római otthonának ablakaiból nyilakat lövöldözött a hajnali öt órakor a ház előtt szobrozó Quintóra. Egy fejen is találta, egy pedig kocsijában tett kárt.
Quinto 1963-ban megnősült, feleségével az Egyesült Államokban telepedett le, ahol az AP amerikai hírügynökség fotósa lett. Az AP-nek dolgozva olyan eseményeket örökített meg mint John F. Kennedy meggyilkolt elnök temetése, és a polgárjogi felvonulások. Múltjától azonban nem tudott szabadulni, neve mindig is a hírességekről készített fotóiról maradt meg a köztudatban. A hetvenes években a legendás Studio 54 szórakozóhelyen fotózott rendszeresen, és egy ideig Elizabeth Taylor személyes fényképésze is volt.
1993-ban vonult vissza, feleségével nyugodt életet éltek. 1997-ben albumot adott ki képeiből, néhány felvételét pedig múzeumok állították ki. Felice Quinto csak kevés megbánást tanúsított azzal a híresség-kultúrával, amelynek létrejöttét segítette. "Ilyenek az emberek. Látni akarják ezeket a képeket, és túl sok pénz van ebben" - mondta 1997-ben.
Elhunyt a lesifotósok királya
- MTI
- 2010-02-09 14:55
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Nyolcvanévesen elhunyt a lesifotósok királyaként emlegetett Felice Quinto, aki vélhetően a Fellini Édes élet című filmjében látható paparazzo alakját ihlette, és aki elsőként vetett be mindent, hogy lekapjon egy-egy hírességet.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 12:21Járadékot kapnak a keletnémet politikai foglyok
- 12:19Erős földrengés Japánban
- 11:06Mint a guppi
- 10:30Akár hó is hullhat március 15-én
- 10:12Pacquiao pontozással nyert Clottey ellen
- 09:26A konyhában tartott vitamin hatástalanná válik
- 05:59Egységes választási nap Oroszországban
- 05:04Forgalomkorlátozások a fővárosban
- 04:00Új lokális csúcshoz ért a BUX
- 20:38Nagyon alapos információ
- 20:36Megálljt parancsolni az erőszaknak
- 20:32Az ötös lottó nyerőszámai
- 20:17Merényletek és tűzharc Kandahárban
- 19:45Autó alatt feküdt a hajléktalan, az autó elindult
- 19:45Televíziós álriport grúzia megtámadásáról



Logikai játék a számokkal
