A hét napos rendezvény fő helyszínén, a Palace MOM Park kilenc termében 402 előadáson összesen 40.981 nézőt regisztráltak, a másik budapesti helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig 7.034 jegy talált gazdára, így összesen 48.015 nézője volt a szemlének - szerepel a közleményben.
A játékfilmek közül a legsikeresebbeknek 1600 feletti nézőszáma volt, ezek közé tartozik Hajdu Szabolcs fődíjas mozija, a Bibliothéque Pascal, az információs szekcióban vetített Oda az igazság (Jancsó Miklós alkotása), a Moziverzum-díjat elnyert Kolorádó Kid (rendező: Vágvölgyi B. András), Groó Diana Vespa című filmje, Almási Réka elsőfilmes díjjal jutalmazott Team Buildingje, valamint Sas Tamás Szélcsend című műve.
A kommüniké kiemelte: a korábbi évekhez képest megfigyelhető az a tendencia, hogy nem egy-két favorit emelkedett ki a mezőnyből, hanem több filmnek volt sok nézője. Ugyanez volt a jellemző a dokumentum- és a tudományos-ismeretterjesztő filmek kategóriájára is, ahol az összességében hatezer feletti látogatószámon belül a legtöbb alkotás 2-300 körüli nézettséget ért el.
Népszerűek voltak a kísérleti és kisjátékfilmek is, ezeket a műveket blokkonként átlagosan 7-800 néző látta. Szintén számottevő érdeklődést váltottak ki a tévéfilmek, amelyek átlagosan 2-300 nézőt vonzottak.
A vetítéseken túl a szemle ideje alatt 18 szakmai fórumot, tájékoztatót tartottak, ezek a nyitó és záró eseménnyel együtt további több ezer érdeklődőt jelentettek - írta a programigazgató.
Tavaly csaknem 57 ezer néző ült be a szemle vetítéseire, új rekordot állítva fel, a 2009-es jubileumi filmes mustra ugyanakkor egy nappal hosszabb volt és több helyszínen zajlott, mint az idei rendezvény.
48 ezer néző a Filmszemlén
- MTI
- 2010-02-09 15:08
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Több mint 48 ezer nézője volt a hétfőn befejeződött 41. Magyar Filmszemlének.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Feljelentés a villamosvonal-meghosszabbítás ügyében
- Többnapos sztrájk a British Airwaysnél
- Visszavonják a sávolyi útépítési tendert
- Magyar vállalkozói összefogás Overdoseért
- A nyugdíjpénztárak vagyona visszaállt a válság előtti szintre
- Gázerőmű épül Battonyán
- Még nincs vége a lakáshitelek bedőlésének
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:38Nagyon alapos információ
- 20:36Megálljt parancsolni az erőszaknak
- 20:32Az ötös lottó nyerőszámai
- 20:17Merényletek és tűzharc Kandahárban
- 19:45Autó alatt feküdt a hajléktalan, az autó elindult
- 19:45Televíziós álriport grúzia megtámadásáról
- 19:36A KENÓ nyerőszámai
- 19:27Szenvedve nyert a Debrecen
- 19:17Bombariadó volt a Duna Plazában
- 18:28Elfogtak egy olasz maffiafőnököt
- 17:58Nem a valódi tettest fogták el Berlinben
- 17:24Megint nem tudott nyerni az MTK
- 16:53Puerto Ricóban bokszolhat Bedák
- 16:52Kormánydöntésre készülnek Bangkokban
- 16:41Izraeli katonák és palesztinok csaptak össze



Logikai játék a számokkal
