A legendás előadás május 4-9. közt hazánkba is ellátogat: Pécs, Veszprém és Győr érintésével két budapesti előadás után Debrecenben köszön majd el hazai rajongóitól. Bő két hónappal a turné magyar állomásai előtt tegnap este a bécsi Stadthalléba látogattunk el, hogy megnézzük, mire számíthatunk majd tavasszal. A Lord of the Dance koreográfiája 1996-os világpremierje óta szinte semmit sem változott, ahogyan azt Bécsben Bernadette Flynntől, a szombaton este Saoirse-t, a „jó“ női főszereplőt alakító táncostól megtudtuk. Annál nagyobb változás azonban, hogy Flatley ma már „mindössze“ rendezői-produceri minőségében része az előadásnak, a címszerepet nem ő táncolja (illetve csak igen ritkán – tavaly karácsony előtt néhány előadás erejéig fellépett a társulattal, hazánkban azonban nem lép fel).

Jelenleg két társulat járja a világot a show-val, s több szereplő közt osztják meg a fő szerepeket. A jó és a a gonosz lordot alakító táncosok azokon a napokon, amikor valamelyik társukra jut a főszerep, a tánckar tagjaként állnak színpadra – nincsenek sztárallűrök, ezt mutatja az is, hogy a fiatal csapat nagyon jó hangulatban próbál és dolgozik együtt. Jó és rossz harca – a történet körülbelül ennyiről szól. Miután bemutatkozik a jó és a sötét oldal, mind a lordok, mind a hölgyek (Saoirse és Morrighan) képében, a sötét lord megtámadja a zene kis tündérét. Az őt megvédő címszereplővel is ezt teszi a „sötét oldal“, azonban egy táncpárbaj keretében természetesen a jó győzedelmeskedik a kétszer háromnegyed órás előadásban. A fent felsorolt események a második felvonásra maradnak, az első részben a szereplők mutatkoznak be egyenként, a táncbetéteket pedig ének, illetve két fantasztikus hegedűs produkciója választja el. Az utóbbi jót tesz az előadásnak, az előbbi azonban három lírai, lassú dallal túlzottan lelassítja azt.
Ami a táncot illeti: profi produkcióról van szó, amelyben a szteppbetétek igazán izgalmasak, látványosak és élvezhetők.

A bécsi – egyéként nagyon hálás – közönség is erről adott tanúbiznyságot: már az első férfiszólókat ováció és vastaps kísérte. Bár a nagyobb, igazán technikás és látványos szólók természetesen a címszereplőnek jutnak, a sötét lord színészi eszközökkel tud szinte ugyanolyan hatást kelteni a nézőkben, a teljes kar és a főszereplők részvételével előadott betétek alatt pedig foyamatos volt a taps tegnap este is a Stadthalléban. Erre a táncosok rá is játszanak, biztatják a nézőket, játszanak velük.

A női főszereplők és a tánckar inkább lírai dallamokra adnak elő balettszerű betéteket: az énekhez hasonlóan kissé ezek is lassítják a darab lendületét, bár itt is tökéletesen felépített koreográfiákról van szó. A legélvezetesebb pillanatok azonban tagadhatatlanul a gyors, lendületes zenékre táncolt sztepp-betétek.

A Lord of the Dance mai változata profi, a közönséget az eseményekbe bevonó, nagyon jó pillanatokat felvillantó produkció, azonban ritmusa nem rajzol olyan ívet, amely végigvezetne minket az előadáson, mint az emlékeinkben élhet korábbról. A dinamikus és lírai betétek váltakozása meg-megtöri azt a lendületet, amelyet igazán a fináléban tapasztalhatunk meg. A show-ban hegedűsök és a férfi főszereplők jelentik a csúcspontot, az énekszámok pedig a feledhetőb részeket. Emlékeimhez képest kevésbé grandiózus a ma turnéző előadás, viszont így is szerethető, és zenéje ma is magával ragadó.