Katalint évekkel ezelőtt megerőszakolták, amikor pedig férje megtudja ezt, elküldi feleségét házá­tól. Varga Katalin elindul, hogy bosszút álljon – a tragikus sorsú asszonyt Péter Hilda, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésznője formálja meg.

A Berlinale után sem állt meg a film külföldi sikertörténete, több európai városban bemutatták. Hogyan fogadták ezeken a helyeken a Varga Katalin balladáját?
Mindenhol meglepően jól fogadták, szép vis­sza­jelzéseket kaptunk. Gyakran én is a sajtóból értesülök.

Koprodukciós, magyar vagy román alkotásnak tartják Romániában a filmet?
Koprodukciósnak, és nagyon meglepő, hogy egy 75 százalékában magyarul beszélő film iránt a románok ennyire őszintén érdeklődnek.

Univerzális női történet ez, vagy fontos, hogy egy erdélyi asszonyé?
Úgy érzem, kitágul a történet, de attól, hogy mi játszunk benne, valahogy rólunk is szól. Ezért is bajlódtunk olyan sokat a szöveggel. Eredetileg buda­pesti magyarra volt lefordítva, és nehéz volt ezt áttenni a „mi magya­runk­ba”. Az ottani ember szűkszavúbb, tömörebben, pár szóban fogalmaz, ugyan­akkor gondolkodásbeli különbségek is vannak.

Ez volt első filmszerepe. Hogyan készült rá?
Nem készültem különösebben, mert nem tudtam, hogy kell. Régóta sze­rettem volna kipróbálni magam, kíváncsi voltam, milyen egy forgatás, hogy nézhetek ki a vásznon, izgultam is.

Varga Katalin személyiségéről mennyit beszélgettek
a rendezővel, Peter Stricklanddal?
Nem beszéltünk túl sokat. Első találkozásunkkor, ha jól emlékszem, Peter annyit mondott Katalinról, hogy erős
személyiségű nő, aki leszámol a múltjával – de inkább menet közben derült az ki, hogy mit gondol róla.