Az Alice Sebold regénye alapján forgatott alkotás sikere legalább akkora mértékben állt a meggyilkolt lányt, Susie-t alakító Saoirse Ronanen, mint a gyilkosát megszemélyesítő Stanley Tuccin. A veterán színész pedig nehéz szerepet kapott.
– Többen is azt nyilatkozták előtte George Harvey-ról, hogy nem fogják eljátszani, mert képtelenek lennének hónapokig a bőrében élni – mondja Jackson. Tucci sem gondolkodás nélkül vállalta el a szerepet, amint az nyilatkozatából kiderül.
– Vannak gyermekeim, és nagyon nehezen olvasok vagy nézek meg valamit, amiben kicsiket bántanak. És a sorozatgyilkosokkal kapcsolatos filmek is taszítanak általában.
Nem csoda tehát, hogy mindenképpen el akarta kerülni a szerepével való azonosulást.
– Végül is tettetésről van szó. Addig akartam elmenni, hogy a néző higgyen nekem, és ezzel minden rendben van, amennyiben én nem kezdem el rosszul érezni magam a bőrömben és a szerepben. Az a lényeg, amit a néző érez, és ha hisz nekem, épp eleget tettem.
„Újra kellett forgatnunk a gyilkos halálának jelenetét. A nézők akarták látni, ahogy megbűnhődik.” Peter Jackson
A rendező egy kicsit másként vélekedik a filmről: Peter Jackson azt mondja, szerinte Tuccinak sikerült Harvey bőrébe bújnia. – Meg kellett küzdenie azzal, hogy levesse a szerepet, amikor véget ért a forgatási nap – mondja. A készítők megegyeztek abban, hogy a főhős halálának körülményeit nem vihetik filmre – az ezzel kapcsolatosan őket ért éles kritikákat nem értik.
– Mennyi erőszak kell ahhoz, hogy a néző elégedett legyen? Egy tizennégy éves lány meggyilkolását bemutatni, legyen szó bármilyen rövid jelenetről, olyan filmet eredményezett volna, amit én nézőként nem akarnék látni.
A gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekmények taszítanak – mondja Jackson, és Tucci egyetért vele.
– Mind úgy gondoltuk, hogy nem akarjuk látni ezt. Sokkal érdekesebb a néző fantáziájára bízni a dolgot. Amit el tudunk képzelni, az sokkal erőteljesebb, mint bármi, amit Peter leforgatott volna.
Peter Jackson
- A 3 Oscar-díjas rendező 11. mozifilmje a Komfortos mennyország.
- Több műfajban is emlékezetes filmeket rendezett: készített fantasy filmet, horrorvígjátékot, Muppet-show-paródiát, és lélektani thrillert is.
- Kate Winsletet is ő indította el a világhírnév felé a Mennyei teremtmények című filmmel.



Logikai játék a számokkal

