A francia film tökéletesen eltalált karakterekkel, egyedi látványvilággal, furcsa lényekkel és élvezetes párbeszédekkel másfél órányi tökéletes kikapcsolódást jelent.

Pedig a készítők nem a spanyolviaszt találták fel újra: fogták a középkort, a japán és a kínai kultúra néhány elemét vagy esetleg csak külsőségeket ezekből, majd a keveréket egy űrbéli tájhoz hasonlító fantáziavilágba helyezték. A karakterek is archetipikusak: az árva, álmodozó kislány, a nagydarab, jólelkű harcos, a kicsi, agyafúrt társ és a nagybetűs Gonosz – vagyis lehetne a két éve készített film tucatdarab is.

Ehelyett franciásan őrült – elég csak a sárkányokat megnézni, van köztük hatalmasra duzzasztott hernyóalak, ezernyi vörös denevérből vérszomjas őrültté összeálló kolosszus, elektromos kisülésekkel támadó, enyhén idegbetegnek látszó kék szörny, na meg ott vannak kedvenceim, a film honlapja szerint is égő bélgázzal közlekedő mamlaszok. Némelyikük láttán heveny röhögőgörcs fogja el a nézőt, de vannak kifejezetten ijesztőek is köztük, így azt azért vegyük komolyan, hogy a filmet 12 éven felülieknek ajánlják.

A Sárkányvadászokat társíróként és társrendezőként jegyző Arthur Qwak egyébként az IMDB-n viszonylag szerény biográfiát mutathat fel – a Végtelen történetből készült sorozat stroyboardja mellett egy Orson&Olivia című, jó tizenöt éves sorozat fűződik nevéhez. A Sárkányvadászok ezek után üde meglepetés – pedig, hogy magamat ismételjem, a történetben sem akart túl nagyot szakítani.

Zoe, a főhősnő vak és zord nagybátyja várában szeretne igazi lovaggá válni, hogy megkereshesse a kastélyból elkóborolt harcosokat. Gwizdo és Lian-csu amolyan vándor sárkányvadászként esetlenkedik a világban: megélhetési védelmi szolgáltatásaikkal nem aratnak sikert, ám miután Lian-csu megmenti Zoét, utuk egyenes a kastélyba. Az idős lovag felfogadja őket, hogy végezzenek a Világfalóval, a legveszedelmesebb szörnnyel – az előlegből ugyanakkor boldogan élhetnének. Bátorságukat és tisztességüket teszi próbára a döntési helyzet: vagy futnak a pénzzel, vagy talán meg sem állnak a halál torkáig.

Ami a klasszikus mesehelyzetet mégis egyedivé teszi, az a lebegő szigetekkel és káposztaföldekkel, űrbéli tájjal, a világ végével együtt a tűélesen megrajzolt karakterek sora. A kitűnő zene már csak a hab a tortán. A titok pedig épp az lehet, hogy nem túl sokat akartak a készítők csak éppen eleget.