Még mosolyra húzódik a szánk, de a szívünk már összefacsarodik, a színpadon pedig az egészen túl vannak már. Aki nem fél mindezt átélni, annak különleges utazást jelent a Guppi.

Az orosz kortárs drámában Tamara (Györgyi Anna), a feltehetően hosszú és kétségtelenül boldogtalan házasságban élő asszony élete legbátrabb tetteként otthonába invitálja Pását (Bán János), a frissen megismert idegent. Annyira esetlenül és kellemetlenül viselkedik, hogy a nézőtéren mi magunk is leizzadunk, közben azonban a nevetséges helyzeteknek köszönhetően lassan kibontakozik egy tönkretett élet története. A fizikai kontaktus nélküli légyott abszurditásához illően bumfordian ront rájuk a férj, Leonyid (Csuja Imre) hogy in flagranti nélkül kapja rajta a párt. S ha eddig azt hittük volna, már minden abszurditáson és tragédián túl vagyunk, akkor most majd kiderül, mekkorát tévedtünk.

A Kiss Csaba rendezte darab pengeélen táncol, már ami a komédia és a tragédia közti határvonala illeti. Szívfacsaró és nevetséges, elgondolkodtató és kacagtató, hol egymás után, hol meg egyszerre, és a nézőtérről kifelé sétálva biztos, hogy nehezebben jönnek szánkra a szavak.

A „gyermekáldás” miatt feleségül vett parasztlány elveszett a nagyvárosban, szokva van ő akármihez, igénytelen, csúnyácska – mint a guppi -, és tökéletesen kondicionált arra, hogy saját semmitmondóságában higgyen. Banális történet, hisz annyi ilyet láthatunk. Tragikus történet, hisz annyiszor szembesülünk vele. Az arcunkba tartott valóság férfi-női kapcsolatoknál jóval többről mesél, miközben Alla Pugacsova a televízióban csak énekel, a bor lehet csészéből fogyasztott cukros meleg víz, gyertyák helyett pedig megteszi egy zseblámpa is.