A világ egyik legnépszerűbb elektronikus tánczenekara, a Pet Shop Boys a nyitónapon lép fel a zamárdi rendezvényen a nagyszínpadon. Az együttes ötödször koncertezik Magyarországon: még az 1990-es években fellépett a Budapest Sportcsarnokban, 2000-ben a fővárosi Kapcsolat-koncerten a Felvonulási téren, 2004-ben a Sziget fesztiválon, két évvel később pedig a soproni Volt fesztiválon. Neil Tennant énekes és Chris Lowe billentyűs 19 évvel ezelőtt alakított duója egy hónappal ezelőtt jelentette meg Pandemonium című koncertalbumát, amelyet tavaly decemberben a londoni O2 Arenában rögzítettek. Idén nyáron fellépnek Barcelonában, Münchenben, Portugáliában és több nagy-britanniai fesztiválon is.
Július 10-én szombaton éjjel lép a Balaton Sound nagyszínpadára David Guetta, a világ egyik legnépszerűbb lemezlovasa. Az elektronikus zene francia mágusa tavaly kétszer is járt Magyarországon: először júliusban a Balaton Soundon, majd novemberben Budapesten játszott. Szintén a nagyszínpadon ad koncertet idén Tricky (a trip-hop megkerülhetetlen alakja tavaly a Sziget fesztivál egyik sztárfellépője volt), valamint a partyguruként nyilván tartott 2Many Djs is.
A zamárdi fesztivál Aréna programjában fog fellépni Madonna tavalyi Sticky & Sweet turnéja, így budapesti koncertje "előzenekara", Paul Oakenfold, aki a 2009-es Szigeten is ott volt. A dj olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Happy Mondays, a New Order, a U2, Snoop Doggy Dogg vagy a Simply Red. Szintén az Aréna fellépője lesz idén a maratoni house-partyk nagymestere, John Digweed, a világ leghíresebb dél-amerikai lemezlovasa, az argentin dj-fenomén, Hernan Cattaneo, valamint a New York-i Dennis Ferrer.
A szervezők korábban már bejelentették, hogy az idei Balaton Sound fellépői között lesz a Chemical Brothers, a Jamiroquai, Sven Väth, Paul Kalkbrenner és Paul van Dyk. A Balaton Soundra bérlet és napijegy március 31-ig kedvezményes áron váltható.
Pet Shop Boys a Balaton Soundon
- MTI
- 2010-03-16 15:33
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Tricky, David Guetta, Paul Oakenfold, Hernan Cattaneo és John Digweed is fellép az idei Balaton Soundon július 8. és 11. között.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

