Ám nem tart a fogadtatástól. – Mindig lesznek olyanok, akik majd nem értik, miért nyúltam hozzájuk, akik az eredeti változatokat fogják kedvelni, de ez így van rendjén. David inkább arra koncentrál, amit neki hozhatnak ezek a dallamok: egy egészen új közönséget, azokat, akik majd azért hallgatják meg a korongot, mert hozzá hasonlóan eredetiben nagyon kedvelték ezeket a felvételeket.
– Lesznek összehasonlítások, de ott lesznek azok is, akik azért kíváncsiak ezekre a dalokra, mert az eredetiek után érdeklődnek irántuk az én előadásomban is. Azt már bebizonyítottam, hogy tudok saját dalokat írni, nem félek, hogy ilyen jellegű kritikákat kapnék a feldolgozáslemezért. Tiszteltem az előadókat, a dallamot, a szöveget, amikor felénekeltem ezeket a felvételeket, nem akartam menőnek tűnni a lemez révén…
A korong dalai között nincsenek külön kedvencei: mindegyiket kedveli, ezért is válogatta össze őket.
Hallgasson bele! - Craig David - One More Lie ( 2010 )



Logikai játék a számokkal

