A Daphne du Maurier regényéből színpadra alkalmazott történetben lélektani dráma és krimielemek vegyülnek – a történetet könyvből vagy filmről milliók ismerik. Maxim de Winter fiatal, új feleségével tér vissza cornwalli házába, Manderley-be, ahol a falak mindmáig elhunyt hitvese, Rebecca nevét visszhangozzák. Mrs. Danvers, a házvezetőnő is az ő emlékét ápolja, miközben sötét kérdés fogalmazódik meg mindenkiben nap mint nap: miért fulladt vízbe a gyakorlott vitorlázó asszony? Az új Mrs. de Winter hiába próbálja oldani férje gyászát, egyre több árny kerül elő a múltból, amely végül magát a megoldást is tálcán nyújtja.

A musicalváltozat kettős szereposztásából de Winter házaspárként Szinetár Dórát és Bereczki Zoltánt, Mrs. Danversként Polyák Lillát, Edith van Hopperként Szulák Andreát, Rebecca unokatestvérének szerepében pedig Mészáros Árpád Zsoltot láthatta a sajtópremier közönsége. A főhősökkel kicsit mostohán bánt a zeneszerző: a legnagyobb ívű dalt nem ők kapták, csak a második felvonás második felétől jut nekik igazán érdekes szerep a történetben – tenyerén hordozta viszont Edith van Hoppert és Mrs. Danverst is.

Szulák Andreának ajándék ez a szerep, melyben nem csak énekhangjával, hanem vérbő komikaként is kitűnhet. A közönség minden jelenet után jutalmazta is – akárcsak Polyák Lillát Mrs. Danversként. A színésznő csodálatos hangjához méltón párosul a darab legemlékezetesebb dala, ráadásul talán most először láthatjuk őt gonosz szerepben, és tökéletesen hozza a karaktert. Vastaps és ováció fogadta Polyákot dalai után, megérdemelten.

A Rebecca dalai közül egyébként kevés fogja meg igazán és már első hallásra a nézőt – a címadó dal motívumait pedig legalább háromszor hozta vissza Lévay, amivel egy kicsit el is koptatja azt. A prózai részek nagyobb hangsúlyt kapnak, mint ahogyan az Mozart!-ban vagy az Elisabeth-ben volt, így egy kicsit tényleg próza, musical, krimi és dráma keveréke a darab. Érdekes egyveleg, amit egy kicsit ízlelgetni kell, és megszokni is, mert nem a „nagy dalokra” bízták az alkotók, hogy eladják azt, ahogyan az egy musicalnél természetes lenne. A szereplőgárda biztosan be fogja azonban csalogatni a nézőt, akárcsak a klasszikus történet – és aki becsábult az Operettbe, nem is fog rosszul járni.