A közlemény szerint a szövetség az indiai mozikkal együttműködve többek között a filmszínházak kézikamerás kalózaira akar lecsapni, hiszen a kalóz DVD-kiadványok 90 százaléka ebből a forrásból ered. Megszigorítják a rendőri ellenőrzést, az internetszolgáltatókkal együttműködve küzdenek az internetes kalózkodás ellen, és a politikusok segítségét is kérik, hogy hatékonyabb törvények szülessenek a szerzői jogok védelmében.
Az indiai filmiparban gazdag múltja van a másolt produkcióknak, és a földrésznyi országban kevésbé alakult ki a szerzői jogok tiszteletben tartásának kultúrája, mint azt Hollywood szeretné. A Warner Bros. 2008-ban például sikertelenül próbálkozott azzal, hogy megakadályozza a Hari Puttar - A Comedy of Terrors című pandzsábi film forgalmazását. Az amerikai stúdió arra hivatkozott, hogy a cím kísértetiesen hasonlít a Harry Potter-sorozathoz, de nem járt sikerrel.
Az utóbbi két évben az indiai és amerikai filmstúdiók egyre szaporodó közös vállalkozásai nyomán mégis megtört a jég. "Mindenki kezd egyformán gondolkodni. Az indiai filmipar mostanra megértette, hogy produkcióit jelentős arányban lopják" - magyarázta Dan Glickman, az MPAA távozó elnöke.
A filmkalózkodásnak 2008-ban 571 ezer álláshely esett áldozatul, és a hamisítás 959 millió dollárral károsította meg a 2,3 milliárd dolláros bevételt termelő indiai filmipart - állapította meg egy tanulmány. A KPMG nemzetközi könyvvizsgáló cég adatai szerint a piac 60 százalékát fedik le a hamisított DVD-k.



Logikai játék a számokkal

