A játékok honlapján hétfőn hajnalban megjelent közlemény szerint Wolfgang Wagnert - aki a Wagner-családdal rokonságban álló Liszt Ferenc dédunokája volt - előző nap bayreuthi otthonában érte a halál. Lánya, az ünnepi játékokat jelenleg féltestvérével, Eva Wagner-Pasquier-vel együtt irányító Katharina Wagner közlése szerint apjuk békésen elaludt.
Wolfgang Wagner 57 éven keresztül állt a Richard Wagner (1813-1883) operáinak előadására még a zeneszerző által létrehozott fesztivál élén. A játékok irányításáról idős kora miatt 2008 augusztusában, néhány nappal 89. életévének betöltése előtt mondott le, azok vezetését első, illetve második házasságából származó, korábban egymással beszélő viszonyban is alig álló két lányának, Eva Wagner-Pasqier-nek és Katharina Wagnernek adva át.
Wolfgang és testvére, Wieland 1951-ben együtt vették át az irányítást a Zöld Dombon, ahogy az előadások színhelyét, az annak idején személyesen Richard Wagner által tervezett Festspielhaus komplexumát nevezik.
A fesztivál első igazgatója 1876 és 1882 között az alapító Richard Wagner volt. Halála után annak irányítását második felesége és egyben Liszt Ferenc lánya, Cosima, majd Wagner és Cosima fia, Siegfried vette át, akinek az első világháború okozta törés után sikerült újra felélesztenie a játékok tradícióját.
Siegfried Wagner halála után - 1931-tól-1944-ig - özvegye, Winifred irányította a játékokat, ténykedését azonban beárnyékolta, hogy Hitler közeli barátnője volt, és a háború után emiatt kénytelen volt lemondani. Fiainak, Wielandnak és Wolfgangnak ugyanakkor Új Bayreuth néven sikerült visszaállítaniuk a nácizmushoz való közelsége miatt diszkreditált játékok nemzetközi tekintélyét. Wieland halála után 1967-től Wolfgang Wagner maradt az egyedüli igazgató, és ezt a tisztet még további négy évtizeden keresztül töltötte be. Tevékenységét a rendkívüli sikerek mellett bírálatok is érték, egyrészt egyes művészi döntései kapcsán, másrészt távozásának halogatása miatt.
A játékok szóvivője hétfő reggeli nyilatkozatában Wolfgang Wagner halála kapcsán egy korszak lezárultáról beszélt. Peter Emmerich szerint a Wagner-unoka életművével - amelyet teljes egészében nagyapja örökségének szentelt - maradandót alkotott. Horst Köhler államfő Wolfgang Wagnert a német kulturális élet kimagasló személyiségeként méltatta, míg Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint neki köszönhető, hogy a Bayreuthi Ünnepi Játékok világhírűvé váltak.
A fesztivál évente több mint 40 ezer Richard Wagner-rajongót vonz a világ minden tájáról a dél-németországi kisvárosba.
Elhunyt Wolfgang Wagner
- MTI
- 2010-03-22 09:23
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Kilencvenéves korában elhunyt Wolfgang Wagner, a világhírű német zeneszerző Richard Wagner unokája, a Bayreuthi Ünnepi Játékok korábbi vezetője.
Itthon
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
- Újabb veszélyes hurrikán az USA keleti partjainál
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

