Jirí Menzel lesz a CinePécs fesztivál zsűrielnöke

Jii Menzel Oscar-díjas cseh rendező lesz zsűri elnöke a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet az Európa kulturális fővárosa programsorozathoz kapcsolódva október 4. és 10. között rendeznek.
A cseh alkotó mellett Igor Korsi szlovén filmrendező és színész, valamint a tavalyi CinePécs filmfesztivál nyertes alkotásának rendezője, a román Andrei Gruzsniczki lesz a zsűri tagja - jelentette be Keresnyei János, a fesztivál művészeti igazgatója pénteken Pécsett sajtótájékoztatón.

A korábban öt éven át Filmünnepként, majd Moveast Filmfesztiválként ismertté vált rendezvény másodszor valósul meg CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál néven, a Dél-Dunántúli Regionális Filmalap szervezésében. Idén kezdő közép-kelet-európai filmes alkotók munkáit vetítik majd a pécsi mozik; a fesztiválon megjelenik a Közel-Kelet és India is.

Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt ügyvezetői igazgatója elmondta: a CinePécs fontos eleme a déli kulturális övezet eszméjének, kitekintést nyújt a balkáni filmvilágra, a résztvevők száma pedig folyamatosan növekszik. Idén a CinePécs logó alatt a nemzetközi filmfesztivál mellett további három program fut.

A XI. Diákfilmfesztivált április 23-24-én tartják, amelyre határon túli magyar nyelvű általános- és középiskolás filmkészítő diákok is nevezhettek. Május 13. és 19. között a Török Félhold Hete elnevezésű rendezvény keretében tartják a török filmszakma legfrissebb alkotásait felvonultató Török filmhetet.

A vetítések mellett tizenkét török filmes szakemberrel is találkozhatnak az érdeklődők, köztük Fatih Akinnal és Selim Evcivel, a Két világ rendezőjével. Szeptember 2-től 9-ig Német filmhét lesz a baranyai megyeszékhelyen, amelyen a 2010-es EKF-helyszín, a Ruhr-vidék rohamosan fejlődő filmiparát mutatják be.

A szervezők szerint az alkotások példát mutathatnak nemcsak a nézőknek, hanem a hazai filmalkotóknak is arra, miként változhat meg egy vidék csupán az emberi szemléletváltás erejével, valamint egy térség filmiparának fejlődésével. Az idei CinePécs programsorozat költségvetése mintegy 50 millió forint, ebből 45 milliót az EKF-program áll.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest