Vaya Con Dios-koncert a Syma csarnokban

A fővárosi Syma csarnokban ad koncertet szeptember 1-jén a Vaya Con Dios; a Dani Klein énekesnővel a nyolcvanas-kilencvenes években népszerűvé vált csapat ezúttal akusztikus hangszerelésben játssza el ismert slágereit.
A Belgiumban 1986-ban Dani Klein énekesnő, Willy Lambregt gitáros és Dirk Schoufs basszusgitáros által alapított Vaya Con Dios a kezdetektől fogva egyedi módon vegyítette a latin, a dzsessz és a cigányzene világát. A zenekar nevéhez olyan világslágerek fűződnek, mint a Nah Neh Nah, a Puerto Rico, a WhatÍs A Woman vagy a Just A Friend of Mine.

A csapat mintegy két évtized alatt több mint 10 millió eladott lemezzel minden idők legsikeresebb belga könnyűzenei produkciója. Az alapító hármas az 1988-ban megjelent debütáló korong, a Vaya Con Dios, valamint a két évvel később kiadott Night Owls (ezen szerepelt a Nah Neh Nah) hatalmas sikere után Dani Kleinre szűkült: 1991-ben az énekesnő és a hangzásvilágért felelős Schoufs összekülönbözött, a zenész nem sokkal ezután egy gyors és hirtelen betegség után meghalt, és időközben Lambregt is elhunyt.

Dani Klein 1996-ig másokkal vitte tovább a zenekart, majd a Vaya Con Dios 2004-ig nem működött. Az énekesnő ekkor úgy döntött, szólóelőadóként viszi tovább a Vaya Con Dios nevet. Azóta két remek stúdióalbum (The Promise, 2004; Comme on est venu, 2009) mellett egy újabb válogatáslemez is megjelent.

A Vaya Con Dios most harmadszor ad koncertet a magyar fővárosban. Az első fellépés 2005 júniusában volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahová három évvel később is visszatértek. A mostani koncert a tavaly ősszel megjelent Comme on est venu című albumot népszerűsítő turné része. A lemez egyik különlegessége, hogy az eddigi angol nyelvű kiadványok után Dani Klein ezúttal francia nyelven énekel, a hangszerelést pedig vonósok részvétele segítette.

A Comme on est venu egy igazi rhythm and blues korong. Klein négy dalt közösen írt Luc Weisserrel, a közreműködők között pedig két világhírű belga dzsesszzenész is szerepel: a harmonikás Toots Thielemas, valamint Philip Catherine gitáros. A lemezen két feldolgozás található a tizenhét éve elhunyt Léo Ferré francia-monacói énekes-dalszerzőtől, a produceri feladatokat pedig Dani Klein fia, Simon Schoovaerts (Dj Le Saint) látta el.

A mostani turné március óta Belgiumot, Tunéziát, Szerbiát, Lengyelországot, Bosznia-Hercegovinát érintette. A szeptember 1-jei budapesti koncert előtt, amelyet a Showtime Budapest szervez, a Vaya Con Dios hazai pályán, Brüsszelben lép fel most pénteken.

A koncertrepertoárban a friss Vaya Con Dios-lemez mellett a régebbi albumok dalai is szerepelnek. Dani Kleint a Syma csarnok színpadán Sal La Rocca bőgős, Francis Perez gitáros, William Lecomte zongorista, Hans van Oosterhout ütőhangszeres, Tim De Jonghe trombitás és Dj Le Saint kíséri majd.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest