Mióta foglalkoztatta a téma?
– Öt éve. Érdekes, hogy én előbb ismertem a Frank Whale készítette Fran­ken­stein-film plakátját, mint
a regényt. Bajba kerültem egy színházi rendezéssel kapcsolat­ban, hirtelen kellett valami új. Félévente szoktam antikvárium­ban bevásárlást tartani – ilyenkor bemegyek a boltba, megveszek egy csomó könyvet, felteszem otthon a polcra, és majd lekerülnek, amikor lekerülnek. Ez a könyv ekkor lekerült, és nagy erővel kapott el. Úgy éreztem, hogy abban a cipőben járok, amiről szól, így elkezdtem vele foglalkozni.

Először színházban volt tehát látható a Frankenstein-terv. Mennyiben változott a történet, amikor filmmé lett?
– A tartalom nem vál­to­zott, minden más igen. A stílus, a nyelv más lett.
Volt olyan színész, aki a filmbe is átjött, volt, aki nem. Mi volt a döntés alapja?
– Voltak praktikus és művészi szempontok. Soha nem a tehetséggel függött ez össze – a filmnek lett olyan koncepciója, amiért sajnos el kellett veszítsünk szereplőket a színházból, és voltak egyeztetési problémák is. A színházi darab a mai napig él, sokat utazik, remélhetőleg jövőre itthon is lesz belőle elő­adás, semmilyen értelemben nem győzte le a film. Ez két különböző formája ugyanannak az anyagnak. Kicsit úgy érzek vele kapcsolatosan, mint amikor egy verset – ez volt a színház – lefordítanak egy másik nyelvre. Ilyenkor nem lehet ugyanazokat a szavakat használni, mert a nyelvek belső logikája nem ugyanaz.

Az egyik szerepben önt lát­hatjuk. Hogy választotta ki
a szerepre Mundruczó Kornél Mundruczó Kornélt?
– A koncepció az volt, hogy a szereplők a lehető legnagyobb mértékben legyen azonosak azokkal, akiket eljátszanak, ez be-folyásolta a szereplőválasz­tást. Azt éreztem, hogy ezt a szerepet egy filmrendezőnek kell eljátszania, később pedig azt, hogy a kritikát, ami ebben a pasiban megjelenik, magamra akartam vállalni. Ez hosszú, féléves belső tanakodás eredménye.

Hogyan rendezte saját magát?
– Kezdetben volt, hogy rendezőként és színész­ként is jelen voltam. A jelenetek után odarohantam a monitorhoz, megnéztem magam, majd újra megcsináltam a jelenetet, visszarohantam a monitorhoz. Ez nagyon rossz eredmé­nyeket mutatott a vágószobában. A következő etapban nem mentem nézni magamat, csak színész­ként voltam jelen. Tulaj­don­képpen azokon a napokon nem volt rendező, színészek voltak együtt, és ez sokkal jobban működött. A vágószobában is
ezt lehetett látni. Amikor lemondtam a rendezői énemről, akkor működött a színészi énem.

Ez improvizatív elemeket is hozott a filmbe?
– Igen, főleg az első gyil­kos­ságig. Az egy improvizatív, kvázi humoros első harmadot szakít meg, másodpercek alatt áthangszereli ezt. A thriller-horror vonal tart az apa és a fiú találkozásáig, ami egy road movie-ba hajló utolsó harmadot eredményez. Itt egzisztenciálisabb kérdések, a lét alapkérdései merül­nek fel. Ezt a három stílust ötvözi a film.

A helyszínt, a budapesti házat hogyan találták?
– Szerencsére megtaláltuk – tudtam, hogy ez egy Budapest-film, és hogy a konténert mint helyszínt el fogom veszteni. Felmerült, hogy sok helyszínes film legyen, de aztán beléptünk ebbe a házba, és azt éreztem, hogy benne van minden válasz, amit várok. Van egy fantasztikus múltja, de a tartalom kiüresedett, ugyanakkor minden lehetőség benne van, mert fel lehet újítani vagy le lehet bontani. Azt is szerettem, hogy közel volt a Dunához, így átírtuk a filmet erre a helyszínre, ami ráadásul egy börtön­ként rázárul az önmagát kereső főhősre.

Téli filmnek szánta ezt kezdettől?
– Első perctől. És azt akartam, hogy havazzon. A hó meleg anyag, az esős filmben az ember jobban fá­zik. Az ilyen filmnek az az érzete, hogy meleg van és szeretet van. Ezen a télen pedig annyi hó volt, mintha nekünk havazna. Ez jól áll ennek a városnak, lefedi a gagyiságait.

A cím miért változott Szelíd teremtés – A Frankenstein- tervre?
– Jelezni akartuk, hogy ez parafrázis – ha levennénk a Frankenstein szót, talán észre sem vennék a kap­csolatot, de mé­gis úgy döntöttünk, hogy meg-hagyjuk a refe­renciapontot. A szelíd teremtés pe­dig a lényege. Egy ártatlan, szeretetre vágyó emberről szól a film, nem egy gyilkosról. Ő nem gyilkolni kényszerül, hanem gyil­­kossá válik, és bár nem önhibáján kívül történik ez, a bűne terhelhető másokra is. Ez a cím ajtót nyit az értelmezésre. A teremtő gesz­tusra és az emberre is vonatkozik, nem lehet lefordítani más nyelvre. Minden nyelv konkrétabb, mint a magyar, és ez olyan szép, hogy a nyelvünkben megvannak ezek a kettős értelmek.