Szókimondó, energikus és jó néhány évet letagadhatna harmincöt esztendejéből: Drew Barrymore szabálytalan hollywoodi szí­nésznő. A saját produkciós céggel is rendelkező, im­már rendezőként is ismert Drew a ma a mozikba kerülő Hétmérföldes szere­lem című romantikus vígjátékban exével, Justin Longgal alakít táv­kapcsolatban élő párt. Ahogy az a film londoni sajtónapján kiderült, a valóságban biztosan nem mobilján lógva tartotta életben a kapcsolatot.

Az év elején került a mozikba első saját rendezése. Nem volt nehéz a kamera túloldalára visszatérni az ott szerzett tapasztalatok birtokában?
– Dehogynem! Olyan volt, mintha az ember bemenne egy szobába, ahol villanyfénynél körbenézhet, majd utána sötétben úgy kellene tennie, mintha nem látott volna semmit. A rendezés sok mindenre megtanított, akárcsak a Nanette-tel közös munka.

A Hétmérföldes szerelem egy távkapcsolat története. Önnek milyen élményei vannak a témáról?
– Egész életem egy távkapcsolat hétéves korom óta, legyen szó barátokról, családról vagy tinikorom óta a férfiakról. Amikor el­ol­vastam a forgatókönyvet rögtön az jutott eszembe, hogy miért nem beszél­tünk eddig többet erről a témáról?

Mit tesz azért, hogy mégis működjön egy távkapcsolat?
– Ebben sokkal több munkája van az embernek, mintha együtt élhet valakivel. Úgy már az együtt­­élés megadja az állandóságot, stabili­tást, amit távkapcsolatban újra fel kell találni. Én személy szerint leveleket írok. Amikor tollal papírra ír az ember, teljesen másként fogalmaz, mint e-mail­ben, SMS-ben vagy akár a telefonban. Ez egy sok­kal őszintébb módja érzelmeink kifejezésének, ráadásul az ember magával viheti a leveleket, bármikor beleolvashat, és arra gondolhat, hogy úr­isten, valaki tényleg így érez irán­tam! A pasik viszont nem írnak vissza olyan gyak­ran, ahogyan én szeretném. Ami pedig az SMS-eket illeti, kife­jezetten utálom azt a ha­mis intimitást, amit sugallnak. Nincs idegesí­tőbb, mint amikor valaki így üzen, tele trendi rövidítésekkel. Az egészről csak annyi jut eszembe, hogy menj a francba!

Milyen volt Justin Longgal forgatni?
– Nagyon humoros ember. Bárkivel is dolgozzon együtt, jobbat hoz ki az emberből, mint amire egyedül képes lenne, mert hihetetlenül gyorsan vág az esze.

Közel harminc éve ismeri a filmvilágot. Milyennek látja most?
– Rengeteget változott. Régen nem voltak celebek, a színészek színészek voltak, és én mindmáig ki is kérem magamnak, ha ce­lebnek neveznek. Nem vagyok! Én nem fogok felhívni egy éttermet, hogy este érkezem, intézzenek fotósokat. Sértő, ha egy olyan emberrel hasonlítanak össze, aki egy valóság-show-nak köszönheti az ismertségét. Ez frusztrál a legjobban.

Két házasság és sikertelen eljegyzések után hisz még
abban a hepiendben, ami egy romantikus komédiában kötelező?
– Egyre kevésbé, de még igen. Nemrég egy időre abbahagytam a munkát, hogy egyedül lehessek, felfedezhessem magam, és a barátaimnak élhessek. Nem lettem cini­kus, fogok majd találni valakit, de azt hiszem, ennek az önismereti időszaknak köszönhetően a következő párkapcsolatomban nem a vak rajongás lesz a jellemző. Az elmúlt időszakban jobban megismertem magam, elmentem egye­dül Indiába, írok, fotózom, sokkal jobban tu­dom, ki is va­gyok. Nem magamat és a boldogsá­gomat fogom keresni a másikban, ha­nem megnézzük, hogy ő mit tud letenni az asztalra, és hogy nekem mim van. Kész vagyok egy érettebb kapcsolatra, hiszen létezik őrült és vicces szerelem, is, de van egyszerű és kielégítő fajtája is.