The art of John Lennon

A legendás énekes, zeneszerző, költő, filozófus, pacifista John Lennon grafikáiból és a művészhez kötődő relikviákból nyílt kiállítás pénteken a szegedi Reök-palotában.
Nátyi Róbert, a kiállítóhely művészeti vezetője a megnyitó előtt elmondta, hogy John Lennon a képzőművészetet első szenvedélyének tekinthette: jóval azelőtt kezdett rajzolni, hogy megvette élete első gitárját. Tehetsége lehetővé tette, hogy bekerüljön a liverpooli művészeti akadémiára, ahol 1957 és 1960 között tanult. Tanulmányait a Beatles indulásakor abbahagyta, rajzolás iránti szenvedélyének azonban élete végéig hódolt.

A szegedi kiállítás mintegy három tucat alkotás segítségével mutatja be Lennon talán kevésbé ismert képzőművészeti tehetségét. A német Beatles-rajongó, Michael-Andreas Wahle gyűjteményéből származó rajzai, grafikái, litográfiái hóbortosak, mégis átitatja őket egyfajta költőiség. A könnyed, sziporkázó művek biztos rajztudásról, ugyanakkor szatirikus látásmódról tanúskodnak. Későbbi, az 1960-as, 70-es évekből származó színes litográfiáin már megjelennek azok a társadalmi kérdések - a háború és béke vagy a szabad szerelem dilemmája -, melyekkel Lennon zenéjében is foglalkozott.

A tárlat egyik különlegessége egy kisplasztika, melyet önarcképként készített alumíniumból és fából 1971-ben John Lennon.

A tragikus sorsú beatzenész alkotásai mellett relikviákat is láthat a közönség. A kiállítótermekbe került többek között egy ikonikus Lennon-szemüveg, több platinalemez, fotó és plakát, valamint két, Andy Warhol által készített litográfia is, amely a két művész "találkozását" örökíti meg.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest