Benet már maga is anya – viszont saját elhatározásából egyedülálló nőként neveli gyermekét, Jamest. A szeretve féltett kisfiú hirtelen jött súlyos kruppja éppen egybeesik nagyanyjának gyógykezeléssel összefüggő látogatásával, Benet pedig nem tudja, ki felé tegyen eleget kötelességeinek. A furcsa hármas történetéhez kapcsolódik egy meglehetősen könnyelműen viselkedő nőnek és fiatal párjának kapcsolata, valamint gyermekeinek sorsa – amikor Benet fiának betegsége váratlanul tragikus fordulatot vesz, mindannyiuk történet egybefonódik.
A Lopott élet Rendell legismertebb regénye – a nyolcvanegy éves írónő egész karrierjét a bűnügyi és lélektani regényeknek szentelte, így meglehetős rutinjának birtokában olyan elemekből is képes érdekfeszítő története összeállítani, amelyek magukban nem annyira unikálisak. A gyermekét elhanyagoló anya, a múlt eseményei fölött bűnbánatot érző, de még mindig beteg és ezáltal valódi szerepének betöltésére képtelen anya, valamint a modern nézeteket valló, de múltjának béklyóitól megszabadulni kénytelen, egy tragédiát feldolgozni képtelen lánya úgy járják a sorskeringőt, hogy a végeredmény maradéktalanul leköti az olvasót. Nem szabad korszakalkotóan eredeti megoldásokra számítani, a Lopott életet az teszi figyelmünkre méltóvá, hogy egy tabuszerű témában mutat be erkölcsi dilemmákat, melyekről mi ítélkezhetünk.
Ruth Rendell: Lopott élet (Partvonal Kiadó)



Logikai játék a számokkal

