Tudományos kutatás a sikerek hátterében

A munkát minősíti, hogy a Milan keretének nagy része folyamatosan az edző rendelkezésére áll.
Egyetlen pontra van szüksége a hátralévő három fordulóban az AC Milannak, hogy 2004 után ismét megnyerje az olasz labdarúgó-bajnokságot.
A 18. bajnoki cím megszerzésében jelentős szerepe lehet annak az együttműködésnek, amely 2008 óta tart a labdarúgóklubon belül működő élettani laboratórium, a MilanLab és a Nutrilite kutatóközpontja között.
Természetesen ma már a táplálkozási szakemberek tudását minden komoly csapat kihasználja.
2500 dollárt utal át a Nutrilite minden egyes Milan-gólért a klub utánpótlás-akadémiáját működtető alapítvány számlájára.

Az Amway táplálkozási márkája nemcsak prémium szponzora a milánói csapatnak, hanem világszínvonalú szaktudásával is segíti a sportolókat a maximális teljesítmény elérésében.
– A Nutrilite szakértői minden játékos számára külön, személyre szabott, zöldségekben, gyümölcsökben és a szükséges kiegészítőkben gazdag étrendet alakítottak ki, de egyéni ajánlásokat készítettek még az étkezések időpontjára és körülményeire is – mondta Alberto Dolci, a MilanLab biokémiai vezetője.

A szakember hozzátette, a kapcsolat nem egyirányú, az élsportolóknál szerzett tapasztalatokat a gyártó cég is hasznosítani tudja, hiszen a természetes, növényi étrend-kiegészítők igazán azok számára fontosak, akik nem sportolnak, mert hozzájárulnak a kiegyensúlyozatlan étkezés okozta hiányállapotok megszüntetéséhez.

Alberto Dolci - A cél: évente hatvan meccs sérülések nélkül

A táplálékkiegészítőket elsősorban a felkészülés vagy a regeneráció során alkalmazzák?
– Mindkét fázisban fontos szerepük van, de hangsúlyosabb a mér-
kőzések utáni gyors regenerációban. A leg­jobbak akár évi hatvan meccset is játszanak, minima­li­zálnunk kell a sérülésveszélyt.

Nap mint nap ellenőrzik a játékosok állapotát?
– Teljes kontroll nincs mindennap, de a test­súlyt például napi rendszerességgel figyeljük, az alaposabb ellenőrzéseket pedig többhetes periódusban végezzük. Ennél gyakrabban nem is zavarhatnánk a játékosokat átfogó vizsgálattal, így viszont egymás után mindenki sorra kerül.

És melyik Milan-játékosnak a legjobb az erőnléte?
– Sokféle tesztet vég­zünk a szezon különböző terhelésű szaka­sza­i­ban, de Zlatan Ibrahimovic mutatói még a legsűrűbb időszakban is mindig száz százalék körül vannak.
Metro Life Panel

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest