Web2 mindenhol

A web2-es technológiák jelenéről és jövőjéről is szólt a héten rendezett BarCamp Budapest konferencia.
A két, Facebook-kal kapcsolatos előadás sok résztvevőt érdekelt. Dobó Mátyás (Doransky), a Peer Applications ügyvezetője a közösségi portálokon folytatott aktivitás méréséről tartott előadást, Kismartoni Zsolt, az EST Media Group online divízió üzletágának vezetője pedig a Facebook marketinges célú használatáról ejtett néhány szót.

Dobó szerint a közösségi oldalak többször újra felhasználható erőforrásokat jelentenek a Facebookon jelen lévő cégeknek. Hasonló ez, mint amiért a keresőoptimalizálás olyan fontos: a Google-n keresztül érkező látogatók forgalma folyamatos, nem kötődik egy-egy kampányhoz és nem múlik el annak végeztével. A Facebook-os látogatók is mindig újra és újra mozgósíthatók, ráadásul a rendszer segítségével ajánlásos alapon eljuthat a cégek híre, üzenete a rajongók összes barátjához - mondta Dobó Mátyás. Ezért kezd kialakulni egyfajta „Facebook-vallás”: vagyis legyen ott oldalunk, közösségi klubjaink, alkalmazásaink – vallják a cégek, és az irányt tekintve igazuk is van, már csak a megfelelő jelenlétre kell odafigyelni.

Kismartoni Zsolt szerint a Facebook az új jóbarát: itt vannak/lesznek a barátok, a kedvenc szórakozóhelyek, üzletek, művészek, itt lehet hozzájutni a legfrissebb infókhoz és nem utolsósorban játszani, szórakozni is lehet. Jó és követendő példaként hozta fel többek között a Disney, Aston Kutcher vagy épp a Pizza Hut oldalát, amelyek amellett, hogy saját dizájnjukat építették bele a Facebook-oldalba, jól kiszolgálják közösségüket is. A Pizza Hut például még pizzarendelő alkalmazást is fejlesztett a közösségi oldalra. Nem ritka már az sem, hogy különböző médiumokat kössenek össze egymással egy reklámkampányban: például Facebook-on szavaztatta meg a Volvo az embereket, melyik a legjobb zene vezetéshez – a top jelölteket pedig leadta az egyik rádiócsatorna.

Szórakozás, kapcsolattartás

Chris Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója Kutyavilág-kütyüvilág címmel az internetes fejlesztések és web2-es technológiák versenyéről beszélt, amit az „always on” szemlélet (vagyis mindig elérhetőnek lenni) csak egyre gyorsít. Hamarosan eljön az interaktív tévék ideje, amikor a filmnézés mellett chatelésre, adatok megosztására és barátaink épp aktuális tevékenységeinek megtekintésére (vagy épp kedvenceik közti válogatásra) is éppolyan megszokottan használjuk majd a tévékészüléket, mint ahogy most mondjuk sms-t írunk. A közösségi oldalakat már jó pár nagykijelzős mobiltelefonról lehet használni, ezek mellé még több alkalmazást fognak elérhetővé tenni az msn-től akár egy szeizmográf-alkalmazásig.

Otthonunkban is megjelenik a web2 interaktivitása. Az egyik legígéretesebb technológiai rendszer az e-health, amely lehetővé teszi, hogy például az otthon megmért vérnyomás vagy vércukorszint adatok orvosunk számítógépes rendszerébe kerüljenek, aki azokat látva visszaüzenhet nekünk, felhívhat minket vagy akár chatelhetünk. Eközben egészségügyi tanácsokat kaphatunk, mondjuk a televíziónkra és akár edzéstervet vagy tornagyakorlatot is letölthetünk, értékelhetünk, vagy adott esetben megbeszélhetünk az épp online felhasználókkal.

Érdekes idézetek a konferenciáról

A torrentoldalakon is azok a filmek népszerűbbek, amelyek mozis bevezetéséhez nagy marketingkampány készült. (Bodó Balázs, a Creative Commons elnöke)

A teljesen saját tőkéből készült alkotások szerzői jogait (és az ezzel járó anyagiakat) élvezzék az alkotók. A csak közpénzből, támogatásból készült filmek után az alkotóknak ne járjon szerzői jogdíj. A vegyes finanszírozású műveknél a magán és a közpénz arányában osszák meg a vagyoni szerzői jogokat. (Gerényi Gábor tanácsadó)

A két legértékesebb brand, a Coca Cola és az IBM márkaértékének összege körülbelül megegyezik Magyarország éves GDP-jével. (Hajdu Zoltán, a Smart Staff ügyvezetője)

A hírlopás ma megengedett Magyarországon, az eredeti forrás jogait nem védi semmi. (Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője)

Győr-Moson-Sopron megye 178 településén csináltunk közösségi portált, ezeken keresztül sok önkéntes tudósító írásos, képi vagy videóanyagait (gyakran mobillal készített felvételeket) kapjuk meg. (Nyerges Csaba, a Kisalföld főszerkesztője)

Hiszünk a print médiumok hosszú távú túlélésében, de a korábbinál alacsonyabb példányszám mellett. (Vass Péter, a HVG főszerkesztője)

Nem lehet kimaradni a címversenyből, hiszen a cél az, hogy odavonzzák az olvasót. A kérdés csak az, meddig megy el a szerkesztőség a félrevezető címek irányába. (Dévényi István, a Heti Válasz online felelős szerkesztője)

A felhasználók meg fogják tanulni, hol verik át őket, hol nem azt kapják a cikkekben, mint amiről annak címe szól. (Orosz Györgyi, az fn.hu főszerkesztője)

Nekünk és a hirdetőinknek is bevált a visszafogott címadás és tartalom, olyannyira, hogy néha meg is viccelhetjük az olvasóinkat egy-egy félrevezető címmel. (Sz. Nagy Tamás, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese és online felelős szerkesztő a címadási versenyről)

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest