A StarCraft II: Wings of Libertyben a földiek egyik legérdekesebb figuráját irányíthatjuk, Jim Raynort, aki az évek során megkeseredett, alkesz zsoldoskapitánnyá vált.

A bűntudat és az alkohol halálos koktél. Cinizmushoz, önutálathoz és mély depresszióhoz vezet. Jim Raynor egyetlen szerencséje, hogy harci kedvét azért nem veszítette el. Egyvalamit mégis elveszített: az idealizmusát, hősünk ugyanis most már csak pénzért harcol. És a változás szó nemcsak a főszereplő mentalitására, hanem a StarCraft II szingli részére is jellemző: az első rész teljesen lineáris hadjárata helyett itt egy nem lineáris, „küldetések között mazsolázgató zsoldos hadvezér” típusú játékmenettel van dolgunk.

A harctéren tulajdonképpen ugyanaz a jó öreg RTS játékstílus jellemzi a játékot: bázisokat húzunk fel, és vagy védekezünk, vagy kiküldjük az egységeinket, és szétrúgjuk mindenkinek a hátsóját. Kétféle nyersanyagot gyűjthetünk: ásványokat és vespine gázt, illetve az egysé­geinket és épületeinket erősíthetjük. Az igazi különbség az űrhajós részben van: itt fejleszt­het­jük egységeinket, és beszélgethetünk más karakterekkel, akik küldetéseket adnak. A játékmenet nem sokban különbözik a régi StarCrafttól, ennek ellenére egyértelmű, hogy a folytatás már most igazi klasszikus. Egyedül azt hiányoltam a játékból, hogy én magam vezethessem Kerrigant és zerg hordáit győzelemre, de talán jövőre a Pengék Királynője tiszteletét teszi a Heart of the Swarm kiegészítőben.