A csillag vendégeket hoz

Szerda dél körül tudta meg a budapesti Costes Downtown vezetősége és személyzete, hogy elnyerték a Michelin-csillagot, így Magyarországon már öt, ilyen magas besorolással rendelkező étterem várja az ínyenceket.
Mint Lexa András, a Vigyázó Ferenc utcai étterem vezetője elmondta, a csillag kiosztása minden ország éttermének meglepetés szokott lenni: csak az után tudják meg az eredményt, amikor megjelenik a világ legjelentősebb étteremkalauza.

A szintén Michelin-csillagos, budapesti Ráday utcai Costes „kistestvérének” is becézett, magát bisztró jellegű helynek tekintő étterem tavaly tavasszal nyitott kaput a Prestige Hotel Budapest épületében, ezért még nagyobb teljesítmény, hogy lényegében pár hónap alatt sikerült ilyen elismerést kapniuk.  

A Michelin étteremkalauz 68 „ellenőrrel” dolgozik, akiknek az a feladatuk, hogy a világot utazva megtalálják, értékeljék a minőségi éttermeket. Egy új helyre egy év alatt háromszor ülnek be, a már csillaggal rendelkező éttermek pedig évi egy, természetesen inkognitóban végzett látogatással számolhatnak.



A Costes Downtown iránt a csillag előtt is nagy volt az érdeklődés, de a jövőben még több vendégre számítanak, ezért ha valaki úgy dönt, hogy kipróbálná, erősen ajánlott az asztalfoglalás. Csak úgy, az „utcáról beesve” nem garantált a siker, akkor sem, ha van szabad asztal.

Az étterem nagyjából félóránként 10-15 vendéget fogad. Ez pedig azért van így, mert az ételek mindig frissen készülnek, és a tálalásuk is időigényes munka.
Az étterem arra törekszik, hogy ételei alapanyagait Magyarországról szerezze be, ez persze a tengeri halak esetében nem járható út.



Egyes áruk stabil minősége itthon még nem biztosított, ezért külföldről is rendelnek. A vadhúsok, a sertés, a kacsa, a liba, a marha és a bárány is könnyen elérhető itthon megfelelő minőségben, így a séfeknek lehetőségük van magyar alapanyagokból főzni.

Csúcsgasztronómia ide vagy oda, sör is van az étlapjukon, mert azt vallják, a sör is lehet minőségi, és jól párosítható sok étellel. Ha pedig az egyszerű halandóban felmerül a kérdés, hogy az élmény mellett, amelyet az étterem hangulata, az ételek különleges kivitelezése jelent, jól is lehet-e lakni egy menü elfogyasztásával, Lexa András leszögezi: igen. Sőt, sokan meg is jegyzik, hogy más fine dining (elegáns – a szerk.) éttermekhez képest nagyobbak az adagjaik.



A napi munkát Tischler Petra (6 év tapasztalattal ) és Tiago Sabarigo (8 év tapasztalattal top éttermekben) séfek irányítják a Costes Downtownban, őket pedig a Costesszel együtt Miguel Vieira portugál sztárséf vezeti.

Vieira volt az, akivel a Costes megnyerte az első hazai csillagot. Utódja a Costesben Palágyi Eszter séf lett. Őt nemrég, a Dining Guide versenyén az „Év Séfje” díjjal is jutalmazták.



A Costes Downtown és a Costes napi szintű munkakapcsolatban áll egymással, bár a két étterem ritmusa eltérő. Nem jellemző, de volt már, hogy besegítettek egymásnak.  Sok munkatárs, aki a Costes Downtownban van, korábban a Costesben edződött.

Magyarországi csillagos éttermek

Az első Michelin-csillagot 2010-ben a Ráday utcai Costes étterem érdemelte ki, a következő évben a Vörösmarty téri Onyx, 2014-ben a belvárosi Borkonyha, tavaly a XII. kerületben található Tanti került a listára.

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu